2012. március 14., 11:55

Kaszás Attilára emlékeznek ma Révkomáromban

RÉVKOMÁROM. Hozzátartozói és tisztelői az 5 évvel ezelőtt váratlanul elhunyt Kaszás Attila színművészre emlékeznek Révkomáromban. Az ünnepségre a művész a Jókai Színház előtt álló szobránál kerül sor.

Rajcsa Beáta főszervező, az Ipari Középiskola nevelőnője portálunknak elmondta, a szerdai megemlékezésen id. Batta György író mond majd ünnepi beszédet. Az azt követő műsorban fellép D. Németh István, a Jókai Színház művésze, és több tanuló az Ipari Középiskola Diákotthonából valamint a Selye János Gimnáziumból. Végül a résztvevők elhelyezik koszorúikat és virágcsokraikat a szobornál.

A közkedvelt színművész nevét Révkomáromban a Kaszás Attila Versmondó Fesztivál is őrzi, melynek szervezői (Jókai Mór Alapiskola, Komárom Város, Pedagógusszövetség, VMK) már meghirdették a verseny 5. évfolyamát. Vörös Mária, Kaszás Attila hajdani alapiskolájának igazgatónője arról tájékoztatta olvasóinkat, hogy az alap- és középiskolások idén egy kötelező Weöres Sándor- és egy tetszés szerinti egyéb verset adhatnak elő a neves budapesti színművészekből és drámapedagógusokból álló bírálóbizottság előtt.

A versenyzőket az elért eredmények alapján arany, ezüst és bronz minősítő sávokba sorolják majd. A fesztivál győztesét a hagyományokhoz híven idén is az SZMPSZ különdíjában, Kaszás Attila Emlékplakettben (Darázs Rozália szobrászművész alkotásában) részesítik.

A felvidéki tehetséggondozást célzó fesztivál jelentkezési lapja már letölthető a Pedagógusszövetség honlapjáról: www.szmpsz.sk. A jelentkezési határidő: április 16. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a 49. Jókai Napok záróünnepségén kerül sor.

Kaszás Attila 1960-ban született a felvidéki Vágsellyén, ahonnan gyermekként Révkomáromba került. A Béke utcai Alapiskolában és gimnáziumban elvégzett tanulmányai után felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1983-ban sikeresen diplomázott. Miután feleségül vette a pályatársát, Eszenyi Enikőt, az anyaországban telepedett le. Előbb tizenöt éven át a Vígszínház társulatát erősítette, majd négy évig szabadúszóként vállalt szerepeket. 2003-ban szerződtették őt a Nemzeti Színházhoz, közben vendégművészként a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Rockszínházban, a Budapesti Kamaraszínházban, valamint vidéki társulatok produkcióiban is fellépett. Egyaránt nagyszerű alakításokat nyújtott drámákban, zenés darabokban és több mint 30 filmben.

Sokrétű munkásságáért 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, két évvel később pedig Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki. 2007 márciusában pályája csúcsán, újabb színházi fellépésre készülődve, végzetes agyvérzést kapott, és négy nap múlva, 23-án meghalt. Nem érhette meg a főszereplésével készült „56 csepp vér“ című film bemutatóját.

2008. március 16-án a 47 évesen elhunyt őstehetség emlékére domborművet avattak a Nemzeti Színházban, melynek egyik termét róla nevezték el. Révkomáromban 2008. április 19-én a Jókai Színház előtt közadakozásból állították fel a „Búcsú a színpadtól“ című, terméskő alapzatú bronzszobrát, Gáspár Péter szobrászművész alkotását, amely a színházi leplet épp maga mögött hagyó, s az élet színpadáról is lelépő művészt ábrázolja. A szoboravató ünnepségen Kaszás budapesti színészkollégái is tiszteletüket tették, az emlékművet Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát szentelte fel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.