2012. november 28., 12:13

Kassa Európa kulturális fővárosa lesz helyi magyar programok nélkül

KASSA. 2013-ban Marseille és Kassa lesz Európa kulturális fővárosa. Hogy Kassa is elnyerte ezt a megtisztelő címet, abban a város multikulturális múltjának, a magyar és a német örökségnek is szerepe volt. A helyi magyarok produkcióit azonban hiába keresük a programfüzetben.

Alig másfél hónap van hátra 2013-ig, amikor Kassa egy évre Európa kulturális fővárosává válik, de már biztos, hogy a 20 infrastrukturális beruházás háromnegyed része ekkorra nem készül el. A Kaszárnya–Kultúrpark építését május végére fejezik be, a régi fedett uszoda műcsarnokká való átépítésének befejezését pedig valamivel április végére ígérik.

Mindezek ellenére semmi nem veszélyezteti a nagyléptékű tervet, hogy 2013. január 19. éjjelén Kassa Fő utcájának szabadtéri színpadán és az Állami Színházban sor kerüljön az ünnepélyes nyitóprogramra. A rendezők egész évre sokszínű és tartalmas programokat ígérnek, de a kassai magyar intézmények javasolt programjait hiába keressük köztük. Miként arra portálunkon korábban is rámutattunk: nem támogatták őket, amit az érintettek meglehetősen fájlalnak.

„A kassai magyar intézmények és szervezetek pályázatait lesöpörték az asztalról, illetve egyre-kettőre olyan kevés pénzt adtak, hogy azt tulajdonképpen visszaadták a szervezetek, mert ebből az összegből nem lehetett megvalósítani a programokat” – magyarázta portálunknak Havasi Péter, a Kassai Figyelő főszerkesztője.

Czajlik József, a Thália Színház igazgatója elmondta: a szabadkai Urbán András Társulattal és a budapesti Bárka színházzal koprodukcióban készült volna az Aineias modern története, ami tulajdonképpen a kisebbségek alapkérdésével foglalkozik. „Ezt szó nélkül kivették a támogatandók köréből” – nyilatkozta a Hírek.sk-nak.

Emellett a Krétakörből ismert Schilling Andrással tervezték feldolgozni Márai Sándor Kassai polgárok című művét. Ez társadalmi akció keretében valósult volna meg egy konferenciával egybekötve, a polgári öntudat kérdését taglalva, s azt firtatva, hogy mit tehet ma egy polgár a városáért. „Erre ötezer eurót adtak, ami számunkra nevetséges, kivitelezhetetlen. Igazából ez egy furcsa arculcsapásként hatott” – tette hozzá Czajlik József.

Noha a rendező fő célkitűzései között a kisebbségi kultúra erősítése is szerepel, mégis elvetették a Rovás Új Értékrend képzőművészeti csoport és a Csemadok pályázatát is. Kolár Péter, a Csemadok kassai területi választmányának elnöke megerősítette, hogy ennek ellenére bemutatják jövőre a II. Rákóczi Ferencről írt musicalt.

Martina Viktorinová, a Kassai Városi Önkormányzat szóvivője cáfolta, hogy magyarellenességről lenne szó. „Aktívan kommunikálunk Magyarország szlovákiai képviseletével, a konzulátussal, mely itt székel Kassán. Nagyon jó a partnerkapcsolatunk Miskolccal. Ezek az intézményi kapcsolatok a kulturális műsorokban is testet fognak ölteni” – hangsúlyozta Viktorinová.

A kassai magyar főkonzul megerősítette, hogy egyeztetések folynak bizonyos magyarországi színházi és zenei programok kassai fogadásáról, így remélni lehet, hogy a városban jövőre mégis teret kap a magyar kultúra.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.