Jubileumot ünnepel a szentpétervári Ermitázs
Kétszázhatvan éve, 1764. december 7-én alapította Nagy Katalin orosz cárnő az Ermitázst, a világ egyik legnagyobb és legismertebb múzeumát.
Az orosz cárnő 1764-ben, két évvel hatalomra kerülése után vásárolt meg egy 317 (más források szerint 225) festményből álló gyűjteményt Johann Ernst Gotzkowsky berlini kereskedőtől. Gotzkowskyt eredetileg II. (Nagy) Frigyes porosz király kereste meg, hogy gyűjtsön össze számára egy nagyobb kollekciót a korszak jelentős festőitől, azonban miután a hétéves háború kiürítette kincstárát, végül elállt azok megvásárlásától - Katalin pedig kihasználta a lehetőséget, és megszerezte a képeket. A berlini kereskedő különösebben nem értett a festészethez: bár kollekciója Rembrandt, Rubens és Anthony van Dyck alkotásait is tartalmazta, ezek mellett több olyan kép is a cárnő birtokába került, amelyek nem képviseltek komolyabb művészeti értéket.
Ennek érdekében még a festmények megvásárlásának évében megbízta udvari építészét, Jurij Feltent, hogy bővítse ki a Téli Palota keleti szárnyát, majd három évvel később Jean-Baptiste Vallin de la Mothe francia építészt, hogy a palota Néva folyóhoz közeli részén építsen egy pavilont - ezek együttesen teszik ki a Kis Ermitázst, az egyben Katalin magánlakosztályának is számító barokk és neoklasszikus stílusú épületet. A Régi Ermitázsnak a később, de még Katalin uralma alatt emelt épületeket hívják, az Új Ermitázst pedig a cárnő halála után építették a további bővítés jegyében.
Katalin 1796-os halála idején kollekciója több mint négyezer festményből állt, s ezek mellett nagyszámú grafika, érme és szobor is birtokába került.
Csak 1769-ben több mint hatszáz képet vásárolt, majd három évvel később az udvarában is megforduló Denis Diderot segítségével újabb festményeket szerzett - a francia filozófus később is tanácsokat adott neki a vásárlásokat illetően. 1779-ben került hozzá Sir Robert Walpole egykori brit miniszterelnök 198 darabból álló magángyűjteménye, több jelentős görög-római korból származó szobrot is megvásárolt, a következő évtizedben az Ermitázs a Nagy Katalin által építtetett színházzal is kibővült. Miután a 18. század második felében több nyugat-európai arisztokrata is anyagi gondokkal küzdött, Katalin aránylag olcsón vehette meg magángyűjteményeik darabjait, a cári birodalom Fekete-tenger irányába való terjeszkedése révén pedig jelentős régészeti leletek is birtokába jutottak - az Ermitázs alig két évtized alatt versenyre kelhetett a régebbi és nagyobb presztízsű nyugat-európai múzeumokkal.
Tevékenységét utódai is folytatták: a napóleoni háborúk pusztítása közepette több európai előkelő, sőt királyi családok tagjai is hajlandóak voltak áruba bocsátani gyűjteményük legértékesebb darabjait, amit I. Sándor cár igyekezett kihasználni. Ekkor már az Ermitázsban volt a világ akkori legnagyobb Rembrandt-gyűjteménye, s mikor 1837-ben a Téli Palota lángra kapott, I. Miklós cár parancsba adta: az Ermitázsban őrzött műalkotások megmentése az egyik legfontosabb feladat.
Az Ermitázs 1852. február 5-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s a század folyamán kollekciója tovább bővült, többek között egyiptomi gyűjteménnyel, az 1861-ben a pápai államtól megvásárolt klasszikus szobor- és vázagyűjteménnyel, illetve Raffaello- és Leonardo-képekkel.
A múzeum a cári rendszer bukása és az 1917-es bolsevik forradalom után is megőrizte vezető szerepét az oroszországi közgyűjtemények között: míg korábban a birodalmi, ezután a szovjet kultúrpolitika propagandaeszközévé vált. A forradalom győzelmét követően több arisztokrata magángyűjteményét is beolvasztották az első számú állami múzeumba, s az Ermitázs kollekciója az olasz reneszánsz, a holland aranykor és a francia impresszionizmus alkotásaival bővült. A második világháború idején, a német ostromgyűrű bezárulása előtt a teljes gyűjteményt az Urálon túlra, Szverdlovszkba (ma: Jekatyerinburg) szállították, s bár az épületek súlyos károkat szenvedtek a bombázásoktól, a front nyugatra tolódásával azonnal megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. A műtárgyak rövid idő alatt visszakerültek a múzeumba, s az Ermitázs ismét megnyitotta kapuit. A múzeum bővítése és modernizációja ezt követően is folytatódott.
2022-ben a múzeumnak csaknem hárommillió látogatója volt, s az itt található műkincsek száma is meghaladja a hárommilliót. Területe több mint 233 ezer négyzetméter, a múzeumi séta több mint húsz kilométert tesz ki. A Néva parti épületegyüttes Szentpétervár történelmi központjának részeként szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Alapításának évfordulóját minden évben december 7-én, az ortodox liturgia szerint Szent Katalin napján ünneplik.
