2011. december 8., 08:45

Jubileum - Ma nyílik a Pozsonyi Magyar Galéria tárlata

POZSONY. Jubileum címmel nyílik meg csütörtökön a Pozsonyi Magyar Galéria tárlata a Csemadok Országos Választmánya székhelyének nagytermében.

A tárlatot a galéria fennállásának ötödik évfordulója alkalmából rendezik meg, a kiállítók közt a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás tagjai, s az általuk meghívott vendégművészek is megtalálhatóak. A közönség többek között Jaksics Ferenc, Nagy Zoltán, Kalita Gábor, Könözsi István, Nagy József és Schrantz György pozsonyi művészek közös tárlatát tekintheti meg.

A kiállítást a galéria tevékenységét figyelemmel kísérő Duba Gyula, szlovákiai magyar író nyitja meg – mondta el az MTI-nek Kalita Gábor, a kiállítás kurátora és a Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője.

A Pozsonyi Magyar Galériát, a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás tagjai hozták létre 2006-ban, azzal a céllal, hogy a szlovák fővárosban is létesüljenek magyar vonatkozású „hommage”, vagyis művészekre emlékező kiállítások.

Eddigi ötéves működésük alatt összesen 76 kiállítást szerveztek, köztük Kassák Lajos, Kempelen Farkas és József Attila emlékkiállítást is. A galéria nemcsak Pozsonyban, de Kárpát-medence szerte is szervez kiállításokat, amelyeket láthatott a közönség Budapesten, Esztergomban, Nagybányán és a Délvidéken is.

A galériának jelenleg két vándorkiállítása is „utazik”. A Hommage Esterházy János kiállítás már 15 városba jutott el, és jelenleg Nagykanizsán tekinthető meg. A másik a Szent István Pozsonyban című tárlat.  A galéria további tervei közt szerepel Schrantz György és Jaksics Ferenc jubileumi kiállításának megnyitása, valamint a vidéki szlovákiai magyar képzőművészek munkáinak bemutatása.
A jubileumi kiállítás január 15-ig látogatható.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.