2026. szeptember 3., 12:13

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL

A fotográfia 200. születésnapja alkalmából 2026. szeptemberétől 2027 szeptemberéig világszerte számos intézmény ünnepli Joseph Nicéphore Niépce francia vegyész úttörő találmányát. A budapesti Mai Manó Ház is csatlakozott a Francia Intézet kezdeményezéséhez: idén szeptembertől egy éven át A francia fény két évszázada című, 26 projektből álló programsorozattal tiszteleg a fotográfia kétszázéves öröksége előtt. Eközben a többszörösen díjazott, komáromi Helios Fotóklub e jubileum alkalmából az egyik legrégebbi tagja, Varga Tibor fotóművész Visszfény című, háromnyelvű albumának bemutatójával és kiállításának megnyitójával ünnepelt szeptember 2-án este a komáromi Zichy-pont Közösségi Központban.

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Galéria
+8 kép a galériában
Holop: "Tibor ezen kiállítása bármelyik nagyvárosi kiállítóteremben megállná a helyét"
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Holop Ferenc fotóművész, a Helios Fotóklub elnöke a nagy érdeklődést kiváltott esemény elején köszöntötte a jelenlevőket, köztük jeles barátját, Varga Tibort, aki egyebek mellett a nemzetközi pályázatokon elért szakmai sikereivel már a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség AFIAP (a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség művésze) titulusát is kiérdemelte. A bevezetőben említett Mai Manó Házban, a fotóművészek budapesti templomában, a világ fotóművészeinek színe-javához csatlakozva, korábban részt vehetett egy rangos csoportos kiállításon, ahol az alkotók közül neki állították ki a legtöbb, azaz hét művét.

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Az előtérben Varga Tibor fotóművész és későbbi méltatói
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A klubelnök üdvözölte azokat a meghívott vendégeket is, akiket hozzá szoros szakmai és baráti kapcsolatok fűznek: Szilva József festőművészt, Nagy Tivadar fotóművészt – a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnökét, Jana Mačicovát - a Komáromi Regionális Művelődési Központ fotóversenyek és kiállítások rendezésével megbízott szakreferensét, valamint Jakab Ferenc, perbetei könyvtárost, aki az új kötet társszerkesztője, és több könyv, kiadvány, elkészítése során dolgozott együtt Varga Tiborral. Holop az új kiállítás kapcsán pedig leszögezte:

Az annyira egyedi, különleges, egységes, hogy bármelyik nagyvárosi kiállítóteremben megállná a helyét. Tibor, köszönjük, hogy vagy nekünk!”.
Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Szilva József festőművész kalapot emelne Varga Tibor munkássága előtt...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd Szilva József a fotográfia történetébe nyújtott némi betekintést, megemlítve, hogy mivel az ő édesapja a Garam mente ismert fotográfusa volt, szívügyének tartja e műfajt... A jubileum kapcsán legalább annyit illik megjegyezni Joseph Nicéphore Niépce munkásságáról, hogy 1826-ban ónlemezre fényképezte az ablakából nyíló kilátást. Kilátás a dolgozószobából című műve a világ első fennmaradt fényképe, ami valójában a fénnyel készült első litográfia. Nyolc órán át tartó expozícióval készült, ami felismerhető arról, hogy a Nap az épület mindkét oldalán ragyog. A kép az austini Harry Ransom Centerben (Texasi Egyetem) található, egy izolált kiállítótérben. Szilva József felhívta a figyelmet a magával hozott Titkos tudás című, vaskos kötetre is, amely részletezi a fotográfia kialakulását. Varga Tibor munkásságából pedig kiemelte, hogy

a fotográfia egyik legnehezebb részét, az archaikus eljárásokat választotta, ezért megemelem előtte a kalapomat”.
Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Nagy Tivadar fotóművészt több évtizedes barátság és szakmai kapcsolat fűzi Varga Tiborhoz
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azután Nagy Tivadar hangsúlyozta: több évtizedes barátság és szakmai kapcsolat fűzi őt Varga Tiborhoz, akivel a múlt század 80-as éveitől kezdve, Plekner István művészeti vezetésével, együtt tevékenykedett a komáromi Szakszervezetek Háza fotóközpontjában és minigalériájában. Sajnálattal nyugtázta, hogy az eseményen bemutatott régi fényképen szereplő fotósok közül, akiktől nagyon sokat tanultak, már csak ők ketten élnek. Felidézte a hajdani bel- és külföldi, nemzetközi részételű fotóversenyek részleteit és a dél-komáromi fotóklubhoz fűződő élményeiket is.

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Jana Mačicová: "Tibor képeiből érződik a fotózás szeretete..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Jana Mačicovától megtudtuk, hogy ő másfél évtizede ismeri Varga Tibor, akit szerény, nyugodt, kitűnő humorú és olyan embernek tart, akire figyelni kell, ha megszólal. Kiemelte, hogy a fényképezést mindig nagyon komolyan vette, s egy-egy kiváló kép elkészítésére sok időt szán, s valamennyiből érződik a fotózás szeretete. Nagyra értékelte, hogy a szakmai tapasztalatait fotókör, nyári táborok keretében a fiataloknak is szívesen átadja. Hozzátette: remélhetőleg sok nívós publikációval örvendezteti majd meg a kevésbé tapasztalt fotósokat... Mielőtt Jakab Ferenctől hallhattuk volna az  ő átfogó méltatását, Holop Ferenc felolvasta azt a hosszú verset, amit ezen esemény alkalmából a mesterséges intelligenciával íratott Tiborról, rámutatva: „Egy Tibor-fotóban a múlt visszatér...”. 

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Holop Ferenc: "Verset írattam az MI-vel Tiborunkról..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Aztán a perbetei méltatótól megtudtuk: Tibor jópár könyv és kiadvány elkészítésében vett részt, s igazi lokálpatriótaként sokat tesz a faluért. Évek óta foglalkozik a perbetei gyermekekkel, fotótáborokban, fotóskirándulásokon, fotósétákon vezeti be őket a fényképezés világába. A megszerzett tudás versenyeken elért eredmények formájában mutatkozik meg.

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Jakab Ferenctől átfogó méltatást hallhattunk Tibor sokrétű tevékenységéről
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Több kiadvány elkészítésében vett rész, amelyeknek elsősorban a fotográfusi része az ő feladata. Besegített két szentpéteri kiadványba is, az általa készített és digitalizált fotók ott vannak a Jakab Katalin által szerkesztett Szülőföldünk, Szentpéter című helytörténeti tanulmánykötetben és Sárközi János Mint fatörzsnek gyönge ága című falutörténeti művében is. Az első közös munkánkba, a Perbetei almanachba fényképezett, és digitalizálta a régi képeket, valamint szintén közreműködött a perbetei származású, budapesti színészről szóló Pándy Lajos és a perbetei mesék című kötetben is. Két brosúra és több naptár is viseli fotós keze nyomát. Gondolok itt elsősorban a református egyházzal közösen készített Perbetei fotósétákra, valamint a tavalyi, a községet bemutató turisztikai kiadványra.

A helytörténettel kapcsolatos eddigi legfontosabb munkájának az Életvilágok című, perbetei képeskönyvet tarthatjuk, amely mintegy 200 oldalon közel 500 archív fotográfiát közöl, melynek összegyűjtésében, digitalizálásában és nyomdai előkészítésében, valamint magában a könyv kiadásában vállalt oroszlánrészt. Hossszú évtizedeken át tartó gyűjtőmunka előzte meg a kötet létrejöttét, amelynek sikere és elismertsége végül folytatás után kiáltott.
Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Megtelt érdeklődőkkel a "ZIchy-pont"
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azt is elárulta, hogy az Ideje a megőrzésnek című, az első résszel szinte azonos formátumú kötet bemutatóját december közepére tervezik: „Terveink szerint a két kötet pontosan ezer (!) Perbetén készült vagy perbetei vonatkozású régi fotográfiát foglal majd magába. Ehhez a munkához kívánok Tibornak, fényképezőgépének és fotószkennerének sok kitartást!”.

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Az új, háromnyelvű album
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Arról is beszélt, hogy együtt gyűjtik a perbetei archív fotográfiákat, együtt tevékenykednek a lányokkal a perbetei néprajzi gyűjteményben, besegítenek a csemadokosoknak, a néptáncosoknak és az egyháznak. Közös színházi estéken, zsibvásáros délelőttökön, budapesti kiállításokon is részt szoktak venni.

Rendkívül büszke és hálás vagyok azért, hogy jelen lehettem ennek a fotóalbumnak a megszületésénél, belekotyoghattam a szövegbe és a fordításokba. De állíthatom: a kötet színvonalán ez nem változtatott, maradt az, aminek készült, Varga Tibor fotográfus művészetének szemtanúja és még nagyon sokáig fennmaradó értékes lenyomata, visszfénye”

– szögezte le végül Jakab Ferenc.

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Az analóg és archaikus technikák ötvözése a digitálissal új minőséget, sajátos képi világot hoz létre
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A kiállítás megnyitása előtt Varga Tibor röviden szólt a kötetéről:

Ez az album egy általam elképzelt párhuzamosságban kívánja megjeleníteni a korunkban is alkalmazott archaikus fotótechnikák ábrázolásmódját a 19. századi, a fényképezést a festészethezés a grafikához közelítő piktorializmus tükrében. Ebben a kis albumban cianotípiával, argentotípiával, platina-palládium nyomattal, nedves kollódiumos eljárással, olajnyomattal, antrakotípiával, rezinotípiával készített fotográfiáim kerülnek bemutatásra. Az analóg és archaikus technikák ötvözése a digitálissal új minőséget, sajátos képi világot hoz létre, lelassítjas, elmélyíti az embert. Ami készül, kézzelfogható, a folyamat elejétől a végéig saját alkotás, amiért cserébe az alkotónak saját magát kell átadnia. Egyedi és egyszeri, az elemek harca és játéka ez”.
Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Tibor a lányával és a szerkesztésbe besegítő fiával
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az ízléses kivitelezésű könyvecske bolti forgalomban nem kapható, csak a szerzőtől szerezhető be. A további fotóit bemutató kiállítása pedig november közepéig szemrevételezhető a belvárosi „Zichy-pontban”. Mindehhez az olvasóink nevében is gratulálunk a tehetséges alkotónak!

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Figyelmes tárlatmustra közben
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

 

Jubilál a fotográfia: Varga Tibor fotóművész könyvbemutatója és tárlatnyitója Komáromban – KÉPEKKEL
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék