2012. február 6., 14:21

Jól érzi magát a sztár az életmentő műtét után

LONDON. Robin Gibb, a legendás Bee Gees együttes énekese kijelentette, hogy sikerült leoperáltatni vastagbeléről a rákos daganatot.
Gibb azt is bevallotta, fantasztikusan érzi magát. „Egyszerű az egész. Daganatot találtak a vastagbelemen és eltávolították azt. Kitűnő orvos kezelt engem, aki azt mondta, csodálatosak az eredményeim” – jelentette ki a 62 éves zenész a BBC 2 rádióadón.

„A prognózis az, hogy teljesen eltűnt. Fantasztikusan érzem magam”. Gibb arra is figyelmeztette a nyilvánosságot, hogy a médiában hamis információk jelentek meg. „Sosem beszéltem az állapotomról, s olyan dolgokat tudtam meg magamról, amit én magam sem tudtam” – mondta Robin Gibb, aki bevallotta, hogy sokkal jobban érzi magát, mint tíz évvel ezelőtt, remek az étvágya és aktív.

A zenész koncertezésre vágyik és áprilisban részt vesz saját műve, a Titanic Requiem ünnepi előadásán, melyet a Titanic elsüllyedésének 100. évfordulójára készített. A Bee Gees együttest testvéreivel, Barryvel, Maurice-szal alapította. Maurice 2003-ban meghalt. A Gibb testvérek karrierjük során kilenc Grammy-díjat kaptak. Ismert dalaik: Night Fever, Tragedy, How Deep Is Your Love, You Win Again. 1997-ben a Bee Gees bekerült a Rock’n’ Roll Hírességek Csarnokába.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.