Jókai Mórhoz kötődő egyedi relikviák és új plakátok is láthatók a komáromi Zichy-palotában – KÉPEKKEL
A Jókai Mór-emlékév komáromi rendezvénysorozatának keretében már eddig is sokan voltak kíváncsiak a Duna Menti Múzeum Zichy - palotabeli részlegén található, A Jókai-kultusz és az író emlékezete a szülővárosban című tárlatra. Azt nagyszerűen kiegészíti a tájainkra műveivel szívesen vissza - visszatérő, magyarországi tervezőgrafikus, Porpáczy Zoltán plakátkiállítása. Ez utóbbi január 16-ig szemrevételezhető a Szentháromság-szobor szomszédságában levő helyszínen, míg a kibővülő emlékkiállítást a vadonatúj állandó kiállítás első részeként, 2026 elején szeretnék átköltöztetni a felújított Kultúrpalotában.

Szabó Cseke Tímeától, a múzeum művészettörténészétől megtudtuk, hogy az írófejedelemre születésének bicentenáriuma alkalmából megrendezett kiállítás első része a Komáromban kialakult Jókai-kultuszt és az 1881 – 1937 közti időszak Jókai-emlékezetének jelentősebb eseményeit mutatja be.
A tárlat a Duna Menti Múzeum történelmi és a képzőművészeti gyűjteményeiből, a plakátok és kisnyomtatványok gazdag anyagából válogatva mutatja be az író alakja köré épülő kultuszt. A kiállított képzőművészeti alkotások, fényképek, nyomtatványok és az eredeti kéziratok közül több először kerül bemutatásra a nagyközönség számára.
– magyarázta a kiállítás kurátora.
Jókai személyes tárgyai közül egy úti toll- és tintatartója, valamint a saját faragású (!) sétapálcája is megtekinthető a „Zichyben“. E relikviákat kiegészíti az író barátja, Samarjay Károly, komáromi születésű ügyvéd és költő 1879-es évi útinaplója, amely a múzeum Jókai-gyűjteményének legújabb, ajándékba kapott darabja. Ő és Jókai akkoriban közösen járták be a felső-magyarországi tájakat, s minderről feljegyzések is készültek. Az útinapló tulajdonosát A tengerszemű hölgy című regényében meg is említette Jókai.
Csekes Szabó Tímea sok érdekességgel tud szolgálni a városban és a teremben található, Jókaival kapcsolatos szobrok, emlékhelyek és relikviák történetével, valamint a kétnapos centenáriumi emlékünnepséggel kapcsolatban is, amikor a kivilágított ablakoknak köszönhetően fényárban úszott a város, este pedig ünnepi istentiszteletet tartottak a református templomban, amely során megkeresztelték a kis Móricot. Az esemény pontos leírása, műsora is elolvasható a kiállításon. A korabeli fotók, dokumentumok az Erzsébet-szigeti Jókai-filagóriában 1913 - ban leleplezett mellszoborról, mely Zala György műve alapján készült, valamint a Kultúrpalota előtt, 1937-ben felavatott Jókai – ülőszoborról is vallanak.
A Jókai Egyesület Erdélyi Pál irodalomtörténészt (Erdélyi Zsuzsanna, Kossuth-díjas néprajzkutató édesapját) bízta meg az író életrajzának megírásával, a könyv azonban csak 1939-ben jelent meg. Akár bele is lapozhatunk. A tárlatnak a Jókai – kultuszt és az emlékezetet bemutató része az 1936 - 37 - es eseményekkel zárul. Annak kapcsán az is kiderül, hogy a harmincas évek közepétől a „Jókai Egyesület” legjelentősebb vállalkozását a szobor létrehozása jelentette.
– hangzott ezen egyesület felhívása 1936-ban, beindítva az önkéntes adakozást a kultúregyesületek, iskolák, egyházak és magánszemélyek körében. Az első adakozók közé a Komáromi Protestáns Jótékony Nőegylet, a Komáromi Református Egyházközség és az Izraelita Nőegylet tartozott.
– bizonyítják a leírások.
A szoborbizottság 1937 januárjában nyílt pályázatot hirdetett a szobor elkészítésére, amire több városból (még Prágából is!) is érkeztek pályaművek, összesen tizenhat. A bírálóbizottság a szobor kivitelezésére egyhangúlag Berecz Gyulát javasolta. Az alapkőletételre júniusban került sor, az eseményt Milan Hodža is megtisztelte jelenlétével. A filmhíradó tudósítása bejárta Szlovenszkót, majd azt az érdeklődők októberben öt napon át megnézhették a helyi Moderna moziban is. A szobor leleplezésére három évtizednyi várakozás után, 1937. november 28-án került sor. Minderről bővebben a kávézót megidéző sarokban olvashatnak a tárlatlátogatók, akik a korabeli Komáromi Lapok aktuális számaiba is belelapozhatnak.
A kiállítás második részében pedig Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus „Napi Jókai” című plakátsorozatából tekinthető meg válogatás. Tőle a megnyitón megtudtuk, hogy Komáromban immár harmadik alkalommal van lehetősége kiállítani a munkáit. A bicentenárium alkalmából tíz új plakátot is hozott magával. Elárulta: az évek alatt a stílusa kissé megváltozott: rajzosabb, illusztratívabb és érzékenyebb lett jelenkorunk eseményei miatt. A teremben látható 33 művén Jókai Mór örök érvényű mondatait helyezte időszerű vagy játékosan átértelmezett kontextusba, némi fanyar humorral fűszerezve azt. Eközben igyekezett lényegre törő, figyelemfelkeltő és tömör lenni.
– fejtette ki az alkotó. Azt is megjegyezte, hogy eredetileg Jókai Mór is képzőművész szeretett volna lenni, de végül az írást választotta.
– szögezte le végül.
A Zichy - palotában január 16-ig helyet kapó „dupla élvezetben és tudásgyarapításban” érdemes lenne rendhagyó irodalom órákon az alap- és középiskolai diákcsoportokat is részesíteni. Persze, mindez a családok apraja – nagyja számára is tartalmas szórakozást jelenthet…