Jekaterina a smirgliképeivel is a harmónia oázisává varázsolta a komáromi Csemadok Galériát - KÉPEKKEL
A szülei révén félig magyar, félig ukrán, munkácsi lány, Jekaterina 1977-ben talán még maga sem sejtette, hogy az izsai levelezőpartnerével, Németh Károllyal alapít majd családot. Pedig negyvenöt évvel ezelőtt ez történt, s azóta két közös gyermek és öt unoka lett a személyes találkozást sokáig nélkülöző ismeretségük gyümölcse. A művészi vénával megáldott hölgy időközben nagyszerűen beépült Izsa faluközösségébe, július 4-én pedig festménykiállítása nyílt a komáromi Kossuth téri Csemadok Galériában, ahol az izsai Gyöngyösbokréta népdalkörrel együtt, annak lelkes tagjaként fel is lépett.
E népdalkör Izsa egykori polgármestere, Tóth Kurucz Mária vezetésével biztosította a kultúrműsort. Előbb a 40-es években deportált, kitelepített felvidéki magyarok sanyarú sorsát idézték fel az oszlopos tagjuk, Csókás Ferenc által tolmácsolt szöveggel és a II. világháborúban harcolt katonák, illetve a szülőföldjükről elüldözöttek kedvenc hangszerének, a szájharmonikának a megszólaltatásával. Ahogy elhangzott: ezzel nem a tárlatnyitó szomorkás hangulatát akarták megalapozni, de önként vállalt küldetésüknek tartják azt, hogy minden fellépésük elején megemlékezzenek a meghurcolt földieinkről. Teszik ezt mindaddig, amíg a hatalom illetékesei nem kérnek bocsánatot a felvidéki magyarságtól. Később vidámabb hangvételű dalolásra váltottak, amibe némi pajzánkodás is belefért.
Stubendek László, a Csemadok Komáromi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket. Izsa község polgármesterének, Domin Istvánnak pedig megüzente: büszke lehet a falujára, mert csodálatos értékekkel rendelkezik. Sajnos, ő személyesen nem tudott jelen lenni a tárlatnyitón, de az alkotónak színpompás virágcsokrot küldött. Ez alkalommal nem csak a kiállított műveket és a pacsirták dalolását, hanem az állófogadáson a szintén izsai értéknek számító, ízletes meggyes-mákos és túrós rétest is ízlelgethettük.
Azután Tóth Kurucz Mária mutatta be az 1957-ben a kárpátaljai Munkácson született, több nyelven beszélő alkotót, akinek az édesapja magyar volt, a még élő, 91 éves édesanyja pedig ukrán. Jekaterinának odaát él az iker lánytestvére. Ő pedig az érettségi vizsgája után ruhaszabóként dolgozott egy munkácsi gyárban, miközben szívesen rajzolgatott, festegetett. Méltatója leszögezte: „A festészethez nem kell nyelvtudás, Németh Jekaterinát ősi ösztönök késztetik rajzolásra, festésre. Mindenki nézze végig a kis képeit, s a saját „életszűrőjén” keresztül engedje át az élményt!”.
A szöszi szépség húszévesen a kis portréfotóját azzal adta oda a Csehszlovákiában lakó nagynénjének, akit családlátogatás címén a kiutazási hercehurcák ellenére néha meglátogathatott, hogy találjon számára levelezőpartnert Csehszlovákiából. Nem kellett sokáig keresgélnie, mert amikor a képet mutogatni kezdte az ógyallai munkahelyén, az egyik izsai kollégájának, Németh Károlynak felcsillant a szeme. Attól kezdve két éven át, leveleivel kitartóan ostromolta a lányt, s az 1979-beli ideutazása során rábírta őt a házasságkötésre, közös családalapításra. Immár 45 éve boldog házaspárként élnek Komárom szatellitközségében.
„Már a képen is nagyon megtetszett a mosolygós arca, kedves tekintete, helyeske volt. Bár a családja odahaza inkább ukránul beszélt, ám a szülei egymás között magyarul kommunikáltak. Alap szinten ő is tudott magyarul, én pedig az iskolában tanultak alapján oroszul, így felemás nyelven levelezgettünk. Aztán 1979-ben végre személyesen is láthattam őt, s annyira megtetszett, hogy a háromhetes ittléte során megkértem a kezét. A szükséges papírozás után házasságot kötöttünk, s azóta két közös gyermekünk és öt unokánk van. A lányunk Izsán, a fiunk pedig Prágában él a családjával. Erre a megnyitóra az egyik nagyunokánk is eljött” - mondta el a Ma7-nek a férj, Németh Károly.
A már férjezett Jekaterina a komáromi cipőgyárban helyezkedett el, s a művészi hajlamai a munkahelyén is megmutatkoztak: a cipők orrának kialakításához használt kemény kartonpapírra rajzolgatott a kedvenc pasztellkrétáival és örökíróival. A rajzlap helyett használt csiszolópapír pedig az egyik kedvenc felülete lett azért, mert kihívást jelentett számára.
„Az itt is látható, smirglin megörökített alkotásai Dolán György, felvidéki festőművész homokképeit juttatják eszembe…”– említette a méltatója, akitől azt is megtudtuk, hogy kedvenc témái a természethez kötődnek. Szívesen festegeti az erdők, hegyek, folyópartok, tavak, fák, virágok szépségeit, ám az épített örökségünk értékeit és a portrékat is. Sőt, időnként verseket is ír és ruhákat tervez!
Jekaterina hitvallásául Szentgyörgyi Albert egyik mondását választotta: „Művészetek nélkül lehet élni, de nem érdemes!”. A tárlatnyitón azt is elárulta, hogy sokat tanult a YouTube videómegosztón látható festményekből és kisfilmekből.
Az a cél vezérli, hogy a tárlatlátogatóknak folyamatosan adjon – mindazt, ami a lelke mélyéről fakad, s közben az alkotás őt is megnyugtatja. Sajnálatos, hogy az Ukrajnában élő, nagybeteg édesanyja és az ikertesója nem lehetett jelen az érdeklődőkkel teli galériát eredményező megnyitón, ő pedig a Covid-járvány, majd az orosz-ukrán háború miatt, legutóbb bő négy évvel ezelőtt járt Ukrajnában.
Érdemes szemrevételezni Jekaterina Csemadok Galériában augusztus közepéig látható, egész lényéhez hasonlóan harmóniát sugalló műveit!
