2017. november 8., 13:36

Januártól a Duna TV-n is Honfoglalózhatunk

BUDAPEST. Mintegy két évtized után újra magyar fejlesztésű vetélkedő kerül a képernyőre. Ha a neten szerette, a tévében imádni fogja, ha a neten nem ismerte, akkor érdemes a Duna Televízióra kapcsolnia január 2-től minden hétköznap este fél nyolckor.
201711071735370.honfoglalo.jpg

Új, napi szellemi-műveltségi vetélkedőt indít a Duna Televízió januártól – jelentette be Szabó Edina, a csatorna igazgatója az M1 műsorában. 

A legnépszerűbb magyar internetes közösségi játék, a Honfoglaló televíziós formátuma a Duna Televízióban január 2-ától lesz látható, minden hétköznap 19.30-tól. December 25. és 29. között közismert emberek játszanak majd: ők mutatják be a játékszabályokat a nézőknek. Szabó Edina a 180 percben elmondta, hogy véleménye szerint aki szereti a honfoglalót az interneten, az a televíziós formátumot is imádni fogja. „A tudás valóban hatalom lesz ebben a játékban” – jegyezte meg.

A játékban három hadvezér verseng egymással: minél több területet foglalnak el, annál több pénzt nyerhetnek. Minden adásnak lesz győztese, a napi győztesek közül kerülnek ki a heti győztesek, és lesz hónap bajnoka is. A játékban feleletválasztós és tippelős kérdések is lesznek.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a Ma reggelben arról beszélt, hogy a kérdések a magyar kultúrához, történelemhez, irodalomhoz kapcsolódnak. Kiemelte, hogy amíg az utóbbi két évtizedben a televíziós társaságok jellemzően megvásárolt formátumot sugároztak, a közmédia több sajátot alakított ki, mint A Dal, a Fölszállott a páva és a Virtuózok, most pedig hazai fejlesztésű napi vetélkedővel jelentkeznek.

A műsorba mediaklikk.hu/honfoglalo címen várják játékosok jelentkezését.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.