2011. szeptember 23., 14:53

James Bond avagy a mérnök hüvelykujja

BUDAPEST. James Bond eszközeiről és a titkosszolgálatokról, a "mérnök hüvelykujjáról" hangzanak el előadások egyebek közt pénteken, a Kutatók éjszakáján az Óbudai Egyetem szervezésében.

 A mérnök hüvelykujja (1892) Sherlock Holmes egyik olyan története, amelyben az elkövető(k) személye az ismeretlenség homályában marad. A XIX. századvégi Angliában már előfordult, hogy daktiloszkópia segítségével oldottak meg bűntényeket, bár az eljárásnak komoly hiányosságai voltak.

"Az ujjnyom egyedi biometrikus azonosítónk, tehát ha szerepel valamilyen, az adott bűnesethez kapcsolódó tárgyi bizonyítékon és a potenciális elkövetők adatnyilvántartásában is, akkor ezek egymással összefüggésbe hozhatók. Az előadás végére az is kiderül, ki volt az elkövető, aki természetesen – ahogy egy ilyen Sir Arthur Conan Doyle történethez illik – a teremben, köztünk foglal helyet bízva abban, hogy nem lepleződik le" – írják közleményükben a szervezők.

A résztvevők megtudhatják azt is, hogy lehet-e ruhájuk intelligensebb náluk. A textil- és ruházati innovációk alapját sokszor a természetből ellesett ötletek adták. Különböző rovarok tanulmányozása után született meg a húzózár, a textilkelméből készült tépőzár kifejlesztéséhez pedig a bogáncs tapadó szerkezete adta az ötletet.

Az érdeklődők kőkori sétát tehetnek a kiscelli ősember nyomában. Ennek keretében több millió éves geológiai képződményeket, kőzetpadokat figyelhetnek meg (édesvizi mészkő, kiscelli agyag), valamint megtapasztalhatják az emberi hatások környezeti következményeit. "Az erdő közepén kőkori lakomával vendégeljük meg látogatóinkat, akik megtudhatják, melyek a "paleolit étrend" ínyenc különlegességei" – olvasható az ismertetőben.

A Kutatók éjszakáján az Óbudai Egyetemre látogathatók megtudhatják azt is, hogy árt-e a férfiasságnak az ivóvíz. Az ipari országokban egyre több kémiai anyagot állítanak elő. Ezek egy része kijut a természetbe, néhányuk pedig ártalmas az állatokra és az emberekre. Ilyenek a hormonhatású szennyezők. Az utóbbi időben nyilvánvalóvá vált, hogy az ipari országokban a férfiak nemzőképességének csökkenése kapcsolatba hozható a kijutott szennyezésekkel. Az előadás bemutatja, hogy melyek azok az anyagok, amelyek ivóvízben vagy ételben jelen vannak és csökkenik a férfiak nemzőképességét.

Ezer program várja az érdeklődőket 26 város 55 helyszínén pénteken a Kutatók éjszakáján. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló egész napos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány és a kutatói pálya népszerűsítése. A Tempus Közalapítvány hatodik alkalommal rendezi meg a nagyszabású programot, amelynek idén másodízben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is a társszervezője.

Az érdeklődők tudományterületet, programot és helyszínt a www.kutatokejszakaja.hu oldalon választhatnak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.