Izsó Miklós, aki európai rangra emelte a magyar szobrászatot

43 évesen, 1875 május 29-én úgy halt meg, hogy köztérre tervezett Dugonics András- és Petőfi Sándor szobra befejezetlenül maradt, s hosszú évtizedekig a nevét is alig lehetett hallani. Egy Istók László nevű disznóshorváti tanítónak köszönhető, hogy neve ismét előkerült a közösségi feledés homályából, szülőfaluja (amely alig 10 kilométerre van Kazincbarcikától) előbb a nevét vette fel 1950-ben, később felavatták a mellszobrát, emléktáblával tisztelték meg, híres Egressy Gábor márvány portréjának bronz másolatát is felállították, 2001-ben átadták az életét és munkásságát  felmutató emlékházat , s 1992 óta évente megrendezik az Izsó-emlékhetet. Ahogy most is. 

– olvashatjuk a falu honlapján, s azt hiszem, ezzel maradéktalanul egyetérthetünk. Apja családja már nemzedékek óta itt élt, apja Gömörben tanulta ki a kékfestőmesterséget, s Gömörből, méghozzá Zsípből hozott magának feleséget is, Szathmáry Eszter személyében, akivel 1824-ben kötött házasságot. Hét évvel később született meg Miklós, majd öccse József Kálmán, aki színész lesz.

Miklós kilencéves korában még Icsó Miklósként kerül a Bodrog-parti Athénba, Sárospatakra, ahol valószínűleg elhallás következtében lesz Izsó. Hét év iskola után anyai rokonságához kerül Gömörbe, s Rimaszombatban Jakowetz Antal kőfaragómester műhelyében dolgozik inasként. Öccsével együtt a szabadságharc katonája lesz, 19 ütközetben vesz részt, köztük a híres nagysallói   csatában, ahol súlyosan megsérül.

A világosi fegyverletétel után bujdosnia kell, hisz császári katonának akarják besorozni. 1850-ben visszatér Rimaszombatba, ahol az akkor már visszavonultan élő Ferenczy István tanítványa lesz, aki két évi inaskodás után jeles bizonyítványt állít ki a tehetséges fiatalembernek. Ferenczy halála után Bécsbe megy, ahol Hans Gasser neves bécsi szobrász tanítványa lesz. Még Széchenyi István életében elkészíti a legnagyobb magyar márványból készült mellszobrát, s ez egy csapásra ismertté teszi a nevét szakmai körökben is. Bécsi egyetemisták hozzák létre a Krajcáros Egyletet, s ezen keresztül is támogatják Izsót, aki müncheni tanulmányútra indul.

Hazalátogatva Bugacon alkotja meg egyik első híres szobrának, a Búsuló juhásznak az első változatát, amelyhez öccse, a színésznek állt József Kálmán áll modellt. Bár erősödő honvágya itthon marasztalná, Eötvös József kérésére visszatér Münchenbe, s itt készíti el carrarai márványból a Búsuló juhász végső változatát.

1862-ben végleg hazatér, s Pesten telepedik le. Ezekben az években több neves kortársa márványszobrát (Arany János, Egressy Gábor, Almási Balogh Pál, Megyeri Károly, Fáy András, Mándi Márton István, Lisznyai D. Kálmán,  Révai Miklós) készíti el, de ekkor készülnek népéleti-jeleneteket felvillantó alkotásai, mint a Táncoló paraszt-sorozat.

1866-ban jelentkezik a Széchenyi István szoborpályázatra is, de hiába veszi sikeresen az első fordulót, a kiegyezés elleni tiltakozásul visszalép a pályázat második fordulójától. A szabadságharc előtt tisztelegve elkészíti a Haldokló Petőfi és a Sebesült zászlótartó címet viselő szobrait. 1866-ban kap felkérést Debrecen városától Csokonai Vitéz Mihály kültéri szobrának az elkészítésére, s talán ő maga sem gondolja, hogy ez lesz az egyetlen köztéri szobra, amelyet még életében, 1871-ben felavatnak.

Ebben az évben kap felkérést Petőfi Sándor szobrának, majd Szeged városától Dugonics András szobrának az elkészítésére. De hiába tanít a Mintarajz tanodában (ez volt a Képzőművészeti Egyetem elődje), hiába veszi feleségül Szerdahelyi Jozefát, élete nem jön egyenesbe. Gümőkórja egyre súlyosbodik, kisfia egyéves korában szintén ebben az akkor gyógyíthatatlan betegségben meghal, s ahogy ma, akkor sem nagyon lehetett professzori fizetésből ugrálni.

Halála mégis mindenkit váratlanul ért, így a Petőfi- és a Dugonics-szobrát is a besztercebányai származású Huszár Adolf fejezte be, aki egyébként szintén korán, 42 évesen távozott az élők sorából. A Petőfi-szobrot 1882-ben állították fel a mai Március 15.-e téren a Duna pesti oldalán.

Mind élete, mind életműve torzóban maradt. A Magyar Nemzeti galéria 71 szobrát őrzi. Petőfi-szobrának több vázlata készült el, először arc- és fejtanulmányokat készített, majd a Talpra magyar-ban esküvő Petőfi alakját dolgozta ki. Először a felemelt jobb kézzel ábrázolja, ami később a végleges megvalósítás alapja lett. Ezt követően megpróbálta a mellre tett jobb kézzel történő ábrázolást is. Ezt a gipszmintát Izsó egyik tanítványa 1882-ben adományozta a városnak, amely több mint száz évig várta, hogy végre bronzba öntsék. Erre a Rimaszombat és Vidéke, valamint B. Kovács István kezdeményezésére közadakozásból került sor 2004 május 29-én, Petőfi rimaszombati tiszteletbeli táblabíróvá avatásának 159. évfordulójának a napján. A bronzba öntést Győrfi Lajos szobrászművész és Varga Imre öntőmester végezték.

Halála után sokáig a nevét sem lehetett hallani. Síremléke is csak 1892-ben készült el, amelyet Mátrai Lajos György készített el. Öt évvel később, 1897-ben készül el a róla szóló első monográfia, amelyet  Szana Tamás követ el, majd Lyka Károly, Fülep Ferenc és Soós Lajos tanulmányai után 1993-ban Goda Gertrúd dolgozza fel ismét az életművét.

Ha a wikipédiára kattintunk, akkor két Izsó Miklós szócikk ugrik elő, s talán nem is gondolnánk, hogy közeli rokonokról van szó. De amíg a szobrász Izsót legalább az utókor felfedezte, addig unokaöccsét, a színművészt teljesen elfeledte a hálátlan utókor. Még Enyedi Sándor egyébként rendkívül hiányos, határon túli magyar színházművészetet feldolgozó lexikona sem említi önálló szócikkben. Holott élete jelentős részét Kolozsváron élte le, mégpedig azokban az időkben, amikor az már Romániához tartozott. Igen, ő nem más, mint a szobrász Izsó Miklós unokaöccse, vagyis a színésznek állt József Kálmán öccsének a fia, aki 1878-ban született Debrecenben.

Már a papa is a kor kedvelt tenoristája volt, s a Népszínházban nem egyszer állt közös színpadon Blaha Lujzával. Anyja, Szép Borbála szintén a színészettel jegyezte el magát.

Az ifjú Izsó Miklós eredetileg maga is szobrásznak készült, Stróbl Alajos műhelyében képezte magát, s keresztapja nem más volt, mint a kor egyik legnépszerűbb festőművésze, a csetneki származású Madarász Viktor. Ezek után teljesen természetes, hogy mégis a szülei hivatását választotta, de nem a könnyebbik utat. Debrecenben, majd Pozsonyban, Temesvárott, Budán, Miskolcon és Pécsen lép fel, itt nyilatkozza róla a direktora: „Annyira zseniális, hogy szinte bosszant”. Szinte zsebében a pesti karrier, ő mégis több társával együtt megalapítja az Első Magyar Tábori Színházat, s járják a nagy háború legvéresebb helyszíneit, hogy reményt öntsenek a katonákba. Lembergből (a mai Lvov) indulnak, de megjárják Galíciát, Szerbiát, Dalmáciát, Montenegrót, s a háború vége Kolozsváron éri őket. Bár magyar állampolgárként hazajöhetne, marad a Romániához csatolt Kolozsváron, ahol évekig színház sincs, majd Janovics Jenővel újraalakítják a magyar színjátszást. Játszik, rendez, színiiskolát működtet, s közben családostul éhezik. Pedig olyan egyszeri partnerei vannak a színpadon, mint Rózsahegyi Kálmán, Beregi Oszkár, Rátkai Márton vagy Márkus Emília.

Ő fedezi fel a halhatatlanságnak a később Budapesten Kossuth-díjas karriert befutott Tompa Sándort és Kiss Manyit is.

Vidéki, ráadásul határon túli színész lévén nem fedezi fel viszont a film, s utolsó éveiben hiába tér haza, 1948-ban úgy éri a halál Székesfehérváron, hogy a színházi szakma a nevére sem emlékszik.

– írja róla monográfusa, Goda Gertrúd. Ott a helye Petőfi, Arany, Liszt, Erkel és Ferenczy neve mellett.