In Memoriam Buják Vince – Emlékkiállítás Farnadon
Az idei Farnadi Falunapok rendhagyó megnyitójának keretén belül emlékeztek meg a januárban elhunyt mesteremberről, Buják Vincéről, akinek számos munkája díszíti a falu köztereit.
A hír, mely szerint a tardoskeddi származású Buják Vince váratlanul eltávozott az élők sorából, a farnadi közösséget is megrendítette. Faragott munkáival a széles régió több településén is találkozhatunk, de szülőfalva után Farnadon lelhető fel legtöbb műalkotása.
A kultúrház előtti kaput – környékbeli faragók segítségével – 2006-ban, a falu első fennmaradt írásos említésének 850. évfordulója alkalmából készítette az akkori kézműves tábor fő alkotásaként. Még ugyanebben az évben avatták a falu díszpolgárává mindenki Vince bácsiját, aki ekkor már értékmentő és -őrző munkája okán a Magyar Kultúra Lovagja címet is viselte.
Az ő keze munkáját dicséri a falumúzeum kapuja és a községháza előtti emlékkopjafa is. Több olyan szakrális műalkotással gazdagította Farnadot, melyek mindig emlékeztetni fogják a falubelieket kultúrájuk gazdagságára, értékeire és keresztény gyökereire. Ilyen többek között a katolikus templomkertben található Szent István-szobor, vagy a 19. századból származó, már több évtizede az enyészeté lett faluszéli Nepomuki Szent János-szobor helyére megfaragott alkotás, de ide sorolhatjuk az evangélikus templomkertben felállított Grendel György-emlékkopjafát is, mellyel az egykori kántortanító jelentőségteljes munkássága előtt tisztelegnek a hívek.
Ha végigsétálunk a szebb időket is megélt szőlőhegyen, az ott elhelyezett táblák Buják Vince keze nyomát magukon viselve jelölik, hogy – a hétköznapok gondjait feledve, bort iszogatva – éppen kinek a pincelakjába tér be az ember megpihenni. A pincék közt ott áll megüresedve az a telek, ahová a méhészkedéssel és kosárfonással egyaránt foglalkozó mester feleségével, Évával együtt járt munkálkodni és egyben megpihenni a farnadi barátai közé…
Az emlékkiállítás megnyitóján Csomor Vlasta polgármesterasszony Buják Évának adta át a község posztumusz elismerését a fafaragó munkája előtt tisztelegve. A nagyölvedi polgármester asszony, Cseri Zita, az ottani fafaragó táborban készült kopjafát ajándékozta Vince bácsi feleségének.
A farnadi községi hivatal előcsarnokában megszervezett kiállításon – a képeket, szobrokat és dísztáblákat megtekintve – mindenki csodájára járhatott annak az örökségnek, amelyet Buják Vince hagyott nekünk. A farnadiak – bármelyik helyi utcát is járják végig – emlékezni fognak erre az örökségre. Annak a Buják Vincének az örökségére, aki egy három évvel ezelőtt készült interjúban így fogalmazott: „Örülök, hogy a teremtő két olyan kézzel áldott meg, amelyek a múltat, a jelent és remélem a jövőt is össze tudják fogni.”