2018. május 20., 14:05

Ilyen még nem volt Királyhelmecen

Különleges divatbemutatónak adott otthont a Mailáth József Regionális Múzeum udvara idén a Múzeumok éjszakája rendezvény keretén belül, amely nemcsak a nézőknek, a szereplőknek is óriási élményt jelentett.

Múzeumok éjszakaja Királyhelmec
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Mivel még tart a Sissi-ruhákat bemutató tárlat, Zvolenszky Gabriella igazgatónő és Czédly Mónika tervező jóvoltából azon ruhák némelyike, amely most a kiállító teremben látható, a kifutón is megelevenedett. Ráadásul a ruhák többségét teljesen amatőr fiatalok mutatták be.

A szereplés kritériuma csupán az volt, hogy Sissi méretével rendelkezzenek /36-38/, magasságuk 170 cm körüli mozogjon, és sötét hajúak legyenek, hiszen Sissit életének különböző korszakaiban kellett megjeleníteniük.

Czédly Mónika
Czédly Mónika
Fotó:  Zsebik Ildikó

De emellett a kifutón láttunk még két udvarhölgyet is, valamint Andrássy Gyula grófot és Ferenc Józsefet. A fiúk felkutatásában nem is kellett nagyon keresgélniük, hiszen ők a múzeum alkalmazottai.

Az időjárás is kegyes volt az első hasonló rendezvényhez, nézők is voltak szép számban, tehát minden adott volt a sikerhez. Ráadásul a modellek is szépen teljesítettek, egészen magabiztosan mozogtak a kifutón.

Steffi középen
Steffi középen
Fotó:  Zsebik Ildikó

Ahogyan Bálint Stefitől, a helyi gimnázium diákjától megtudtam, aki ráadásul Sissi legszebb ruháját ölthette magára, a felkészülés mindössze néhány óra alatt lezajlott, amikor a fodrász és a sminkes is kezelésbe vette őket. Az öltöztetést Mónika, a tervező végezte.

Stefi is nagyon élvezte ezt a délutánt, és kacérkodik a modellkedés lehetőségével. Igaz, mindez csak az érettségi után esedékes.  

Múzeumok éjszakaja Királyhelmec
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.