2016. szeptember 7., 09:30

Idén a komolyzene is helyet kap a Kútfeszten

KOMÁROM. Lakatos Róbert brácsaművész, a Kassai Thália Színház zenei vezetője az előző években Gál Tamás színész-rendezővel együtt szervezte meg a Kútfeszt zenei-színházi fesztivált Komáromban, idén szeptember 9-11-én pedig a Dalafa polgári társulással együtt immár hatodik alkalommal várják az érdeklődőket a színes hétvégi műsorfüzérre. Az Európa-udvarban zajló fesztiválra, amelyen a komolyzene most először kap helyet, a belépés ingyenes.
201609061854470.00000000001a_lakatos-robert.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A Kútfeszt előzményei 2009-re nyúlnak vissza, amikor Lakatos Róbert Gál Tamással elgondolkodott azon, hogy miként is lehetne élettel, kultúrával megtölteni a komáromi Európa-udvart. Az eredeti elgondolásuk az volt, hogy ott nyitnak egy klubot, amelybe egész évben különféle műsorokat hoznának, s azok kicsúcsosodását a Kútfeszt jelentené. Sajnos, ezt a tervüket anyagi és műszaki okok miatt nem sikerült megvalósítaniuk, ám 2011-ben életre hívták, és azóta is minden év szeptember elején megrendezték a Kútfesztet azzal az elsődleges céllal, hogy elsősorban a felvidéki, ám nemzetközi viszonylatban is elismert művészek léphessenek fel e fesztiválon, és végre felpezsdüljön az élet az Európa-udvarban. Sajnálatos, hogy hazai magyar művészeink sikereiről a felvidéki lakosság egyáltalán nem tud, vagy csak alig tud valamit. Nos, a fesztiválon mindig lehetőség nyílik arra, hogy a nagyközönség megismerje a hazai értékteremtőket, akikről a színpadon sokak ámulatára derül ki, hogy mi mindenre képesek.

A szeptember 9-11. között megrendezendő 6. Kútfeszten különféle zenei csemegéket élvezhetnek majd a résztvevők.

„A 6. Kútfeszten újdonságként teret adunk a komolyzenének is. Nagyon szívesen emlékszem vissza az Európa-udvar nyitó ünnepségére, amikor zenészbarátaimmal együtt népes közönség előtt játszottuk el Vivaldi Négy évszak című zeneművét. Azóta csak pár zenei mesterkurzus zajlott ezen a helyszínen, ahonnan a könnyűzenei koncertek sajnálatos módon kiszorultak. Örülnék annak, ha a műfaj ismét utat találna az emberek szíve-lelke felé, és a koncertszervezők sem ódzkodnának a komolyzenei koncertek szervezésétől. E téren a Dalafa polgári társulással együtt jó példával kívánunk elöljárni: szeptember 9-én, pénteken 20 órától a Kút Quaertet koncertjét iktattuk be a 6. Kútfeszt műsorába. A Kút Trió tagja rajtam kívül Török Ferenc és Rácz Csaba, s ez alkalommal társul hozzánk Jozef Horváth – a Szlovák Filharmónia koncertmestere is. Mozart, Bach és Vivaldi ismert dallamaival szeretnénk megörvendeztetni a zenebarát közönséget, továbbá vendégelőadóként a kiváló naszvadi származású, Szlovák Nemzeti Színházban és külföldön is gyakran fellépő opera- és operetténekes, Becse Szabó Ilona is emeli majd a koncert nívóját“ – mondta el portálunknak Lakatos Róbert főszervező.

Aznap 18.30 órakor a hagyományos „Itt és most“ elnevezésű improvizációs esttel kezdődik a fesztivál. Az egyre közkedveltebb impró-esten Molnár Xénia, Dékány Niki, Laboda Róbert, Ollé Erik és Majorfalvi Bálint színművész lép majd fel.

Szeptember 10-én, szombaton 17 órától a 2015-ben alakult A.V.E. Trio (tagjai: Zombori Atus Attila, Vermes Gábor és Emmer Péter) saját rockdalaival és instrumentális zenével szórakoztatja majd az érdeklődőket. Aznap 19 órától pedig Korpás Éva Fonogram-díjas népdalénekes a tavaly decemberben a Komáromi Jókai Színházban bemutatott Fecském című lemezének búfeledtető és szívszorító dalait dalait adja elő, miközben ismét a magyar néplélek legmélyebb, ősi bugyraiba repíti hallgatóságát.

A Kútfesztek történetében a vasárnap hagyományosan családi napnak számít, amikor a gyermekműsoroké a főszerep.  

„A zárónapon 14.30 órától a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes Csali zenekara lép fel, amely Hideghéty Jenő zenetanár vezetésével működik. Ez után a „gyerekek muzsikálnak gyerekeknek“ – koncert után 16 órától Gryllus Vilmos, a népszerű magyarországi Kaláka együttes Kossuth-díjas előadóművésze és zeneszerzője gyermekdalaival szórakoztatja majd a zenekedvelő családok apraját-nagyját“ – ismertette a további kínálatot Lakatos Róbert, hozzátéve: rossz időjárás esetén sem marad el a 6. Kútfeszt, ám akkor a közeli Rév-Magyar Kultúra Házában lesznek ingyenesen élvezhetők az említett programok.

A szervezők saját pénzforrásból nem tudnánk megvalósítani egy tartalmas, háromnapos fesztivált. „Örvendetes, hogy a komáromi városi büdzséből minden évben kapunk egy alapösszeget, amihez pályázatok útján próbáljuk megszerezni a további anyagiakat. Idén a szlovák kormányhivatal is támogatja rendezvényünket. Mindezt ezúton is köszönjük az érintetteknek!“ – jegyezte meg.

A közönség eddig minden évben nagyon élvezte a közös együttlétet és a színvonalas műsorokat, például Both Miklós Folk Side zenekarának, a Ritka Magyar Folkbandnek, a Rév és a Varjos zenekarnak, Herczku Ágnesnek és a Nikola Parov Quartetnek, a slam poetry- és impró-est szereplőinek, illetve a további műkedvelő és hivatásos színészeknek a produkcióit. A hét végére tervezett fesztiválműsor láttán tehát okkal feltételezhető: ez idén sem lesz másként, a 6. Kútfeszten, amelynek a Hírek.sk portál a médiapartnere, újabb kulturális élményekkel gazdagodhatunk.

201609061854470.00000000001a_lakatos-robert.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.