2018. szeptember 21., 20:05

Hunyadi Mátyás élettereinek adott helyet a Simonyi Lajos Galéria

A Magyar Állam Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága legendás uralkodónk trónra lépésének 560. és születésének 575. évfordulója alkalmából hirdette meg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fővédnökségével 2018-ra a Mátyás király Emlékévet, amelynek folyamán különböző rendezvényeket valósítanak meg az egész Kárpát-medencében.

Mátyás király életterei
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Kaszmán Zoltán

Az ipolysági Simonyi Lajos Galéria ugyan az előre eltervezett programjain felül iktatta be idei menetrendjébe a Hunyadi Mátyás életterei című kiállítást, mégis – ahogy azt köszöntőjében a galéria és a Honti Múzeum igazgatója, Pálinkás Tibor elmondta – örömmel látják a 2008-as Reneszánsz Évre elkészített tárlatot.

Híves István vezetésével a helyi Művészeti Alapiskola diákjainak jóvoltából reneszánsz muzsikával vette kezdetét a tárlat megnyitója, majd Gaal Gergely, a Mátyás király Emlékév Tanácsadó Testületének elnöke osztotta meg gondolatait a maroknyi érdeklődővel. A politikus elmondta, hogy az emlékéveknek az a fő céljuk, hogy egy-egy történelmi személyiségünkön keresztül visszatekintsünk a múltunkba, amiből erőt tudunk meríteni.

„Mátyás király személye emlékeztet bennünket arra, hogy volt olyan korszaka a magyar történelemnek, amikor az akkori Magyar Királyság az egész európai politikát befolyásolni képes regionális nagyhatalom volt, olyan uralkodóval, aki felismerte az akkori világ legnagyobb problémáját, az Oszmán Birodalomnak, a török világnak a terjeszkedését. Tudta, hogy ennek megállítása csakis Közép-Európa népeinek összefogásával lehetséges, ehhez pedig egy erős Magyarország kell.”

Fotó:  Kaszmán Zoltán

Gaal Gergely továbbá felhívta a figyelmet a jeles reneszánsz uralkodó intézkedéseinek jelentőségére, amelyeket a kultúra, a hadászat és a gazdaság fejlesztése érdekében tett, majd hozzátette: „Mátyás látta azt is, hogy az európai népeknek össze kell fogniuk ahhoz, hogy a keresztény Európát meg tudják menteni. Ebben máig is példát mutat nekünk. Ahogy az elmúlt ezer évben, úgy ma is van közös feladatunk, küldetésünk a keresztény Európa védelmében. Idézzük hát fel a dicső történelmi múltat, s bízzunk abban, hogy a múlt dicsősége erőt, bátorítást adhat nekünk a jövőre is.”

A Honti Kaszinó közreműködésével Ipolyságra kerülő, az utazó és építkező Mátyást bemutató tárlat, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense, Lupescu Radu történész állított össze a kolozsvári Amaryllis Társaság megbízásából, október közepéig tekinthető meg.

Mátyás király életterei
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.