2012. május 2., 10:51

Hormonrendszerünket károsítják a ruhák

BUDAPEST. A Greenpeace, 2012 márciusában bemutatott tanulmánya bizonyítja, hogy közismert ruházati márkák termékeinek mosásakor veszélyes vegyi anyagok jutnak a vizeinkbe. Ezek a toxikus anyagok a folyókba, a tavakba és a tengerekbe jutva, a hormonrendszert károsító anyagokká bomlanak.

A Greenpeace kutatása kimutatta, hogy a textilgyártás során használt veszélyes vegyszer-csoport, az ún. nonil-fenol-etoxilátok (NPE) a hagyományos mosási körülmények között kimosódnak a ruhából – írja a Greenpeace adataira hivatkozva az ng.hu portál.

Simon Gergely, a Greenpeace közép-kelet-európai vegyianyag-szakértője elmondta: „Nem csak vízhez való hozzáférés jelent egyre nagyobb problémát mind több ember számára, hanem az is, hogy a ruhaipar zavartalanul szennyezi vizeinket, holott ma már minden adott ahhoz, hogy az ágazat a mérgező vegyszerek kiváltásával áttérjen a veszélytelen anyagok használatára.

A ruhákon keresztül csak az Európai Unió vizeibe évente több száz tonna kerül az itt egyébként már betiltott vegyszerekből. A szóban forgó nonil-fenol-etoxilátok lebomlásuk során még veszélyesebb anyagokká válnak, a vízbe és a táplálékláncba kerülve rongálják a hormonháztartást. Bizonyított, hogy a hím halak elnőiesedéséért ezek az anyagok felelősek.”

A Greenpeace 2011-ben a nagy ruházati és sportruházati vállalatok kínai beszállítói által kibocsátott veszélyes anyagokat vizsgálta, egy másik tanulmány pedig a 15 legnagyobb divatmárka ruháiban és cipőiben található nonil-fenol-etoxilátokkal foglalkozott. A Greenpeace jelentések arra szólították ezeket a nagy világcégeket, hogy 2020-ra teljes mértékben hagyjanak fel a veszélyes anyagok használatával. A felhívás hatására eddig a Nike, az Adidas, a Puma és a kínai Li-Ning, valamint a H&M és a C&A divatcégek tettek nyilvános kötelezettségvállalást.

Mivel globális problémáról van szó, a Greenpeace arra szólítja fel a nagy márkák képviselőit, hogy csatlakozzanak a szervezet Detox nevű kezdeményezéshez , a csatlakozott vállalatoktól pedig követelik a zöldek, hogy mihamarabb tűzzenek ki rövid távú határidőket a legveszélyesebb vegyi anyagok kiiktatására – írja az ng.hu.


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.