Holop Ferenc, felvidéki fotóművész életműdíjat kapott a Magyar Fotóművészek Világszövetségétől – KÉPEKKEL
Bizonyára portálunk olvasói számára is ismerősen cseng a Naszvadon élő fotóművész, Holop Ferenc AZSF, MFVSZ-BJ, AFIAP neve, aki nemcsak a nagymúltú, komáromi Helios Fotóklub tevékenységét irányítja, hanem a Magyar Fotóművészek Világszövetségének bronzjelvényes, aktív tagjaként is folyamatosan sokrétű munkát végez és szép versenyeredményeket ér el. Április 18-án az MFVSZ vezetőitől életműdíjat vehetett át „a fotóművészet szakmai, közéleti és társadalmi területén végzett kiemelkedő munkájáért“.
„Nagy öröm és megtisztelés számomra az, hogy a Magyar Fotóművészek Világszövetsége a Magyar Fotográfiai Egyesület Belgrád rakparti székházában szombaton megtartott évzáró taggyűlésén életműdíjjal jutalmazott engem. A merített papíron nyomtatott, viaszpecséttel ellátott díszoklevelet az MFVSZ elnökétől, dr. Patrus Sándortól, Nagy Tivadar MZSF mérnöknek, a felvidéki régió alelnökének jelenlétében vehettem át. E díjra való jelölésről korábban írásban értesítettek engem, és arra a kérdésükre, hogy azt majd elfogadom-e, természetesen igen volt a válaszom, hiszen ez az MFVSZ egyik legrangosabb fotóművészeti díja“ – mondta el a Ma7-nek az idén nyáron kerek életjubileumát is ünneplő díjazott, aki immár fél évszázada fotózik.
Hozzátette: az is örömmel töltötte el, hogy a díjátadás helyszínen március 29. óta éppen négy „heliosos hölgy“, azaz a fotóklubjuk alelnöke, Kopják Angelika, valamint Halász Gizka EFIAP, Bilka Viktória AFIAP és Somogyvári Ferenci Évi Fényből szőtt 4 történet című tárlata látható még április 26-ig. Ajánlotta, hogy aki éppen arra jár, tekintse meg a csoportos kiállítást!
Tájékoztatása szerint előbb a naszvadi kultúrház igazgatójaként különféle rendezvényeket örökített meg, majd miután 2005-ben belépett a Helios Fotóklubba, egyre jobban hatalmába kerítette őt a fotózás művészi szinten való űzése. Bő nyolc éve pedig ő az elnöke ennek a Polgármesteri Díjjal is kitüntetett, sokszorosan díjazott csoportosulásnak. Időközben egyénileg kiérdemelte a Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének AZSF címét, valamint az említett MFVSZ-BJ-t, ez év elején pedig a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségnek AFIAP titulusát, melyek adományozása szigorú kritériumokhoz kötött. Például az utóbbi ahhoz, hogy 8 országban legkevesebb 15 szalonban kell részt venni, s a megadott pontszámokat el kell érni...
Ferenc azt is elárulta, hogy az életműdíja átvétele után még mindig tele van megvalósítandó tervekkel, sok kiállítást szeretne rendezni és fotózni, fotózni... Egyúttal az érdeklődőket meghívta a Helios Fotókulb két közelgő rendezvényére.