2022. június 11., 09:47

Hétfőtől ismét a tánc fővárosa lesz Győr

Ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol június 13. és 19. között egyszerre három tánc tematikájú fesztivált rendeznek: a 17. Magyar Táncfesztivált, a 7. Gyermek Táncfesztivált és az első Győri Balett Mini Fesztivált - mondta Kiss János fesztiváligazgató az MTI-nek.

balett
Fotó: pixabay.com

A hétnapos eseményen fókuszba kerül a magyar népi kultúra a néptánc révén, a balett-történelem egy szakmai konferencián keresztül, valamint a Győri Balett megalakulásának története a Markó Iván emlékére válogatott fotókiállítás révén - emelte ki Kiss János.

Hozzátette: mindezek mellett fontos szerepet kap az innováció is a kortárs és kísérletező táncelőadások által.

A nyitónapon a Nemzeti Táncszínház Halász Glória rendezésében adja elő délelőtt a Tükörben című táncszínházi nevelési darabot középiskolásoknak a Kisfaludy-teremben, majd ugyanott délután a legkisebbeknek szól a Góbi Rita Társulat és a Bábszíntér közös táncos öltözőshowja, a Hacukaland.

A rendezvény megnyitója a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán lesz este hét órától, a nyitó előadás a Győri Balett One way to heaven című darabja lesz, amelyet Velekei László rendezett.

A napot a II. János Pál pápa téren a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertje zárja.

A további hat nap alatt fellép a Háromszék Táncegyüttes, a Frenák Pál Társulat, a Budapest Táncszínház, a Bozsik Yvette Társulat, a Duna Művészegyüttes, a Feledi Projekt, a Székesfehérvári Balett Színház, az Inversedance Fodor Zoltán Társulat, a Duda Éva Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes, a Gangaray Dance Company, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Recirquel.

Néptáncdélutánt is tartanak, amelyen a Rába Táncegyüttes, a Regös Táncműhely és a Lippenő Táncegyüttes lép fel.

Bemutatkoznak majd a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékei, valamint a győri Grácia tánciskola hallgatói.

A Győri Balett Mini Fesztivál programjában a társulat nagysikerű gyermekelőadásai, minibalett és WobbelYoga-oktatás, gyermekkoncertek, ifjúsági és kísérletező darabok kaptak helyet.

A Győri Nemzeti Színház csillárszintjén június 13-án nyílik meg a 12 év - 12 kép című kiállítás Markó Iván emlékére, a Múzeumházban pedig a Hogyan érkezett a balett Magyarországra? című tárlatot nyitják meg.

Kiss János kiemelte: a fesztivál második napján rendezik a Művészet/Elmélet elnevezésű konferenciát, amelyen a művészeti modellváltó egyetemek vesznek részt, úgy mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, valamint a győri Széchenyi István Egyetem. A konferencia a Magyar Művészeti Akadémia összefogásában valósul meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.