2019. április 2., 15:40

Harmos Károly időszakos kiállítás nyílik a Komáromi Jókai Színházban

Harmos Károly születésének 140. évfordulója alkalmából a Komáromi Jókai Színház felső előcsarnoka ad otthont a festő életművét bemutató tárlatnak. Az ünnepélyes megnyitóra 2019. április 4-én 18:30-kor kerül sor, melyet Csekei Tímea művészettörténész nyit meg. Érdekessége, hogy olyan képeket tekinthetnek meg itt az érdeklődők, melyek nem szerepelnek a múzeumok állandó kiállításában.

Harmos Károly

Harmos Károly több szálon is kötődött Komáromhoz. 1910-től a bencés gimnázium rajztanára volt, rajziskolát vezetett, a komáromi Jókai Egyesület mellett művészeti szabadiskolát nyitott, a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztályának volt a vezetője. Rendszeresen szervezett kiállításokat, felelős volt a művészképzésért.

Tevékenységének köszönhetően a város képzőművészeti élete fellendült, és hála neki Komárom, Pozsony és Kassa mellett a szlovákiai magyar képzőművészet egyik meghatározó központjává vált. Az 50-es években a Magyar Területi Színház munkáját segítette, többek között díszleteket tervezett.

A válogatott gyűjteményét a Duna Menti Múzeummal közös szervezésben láthatják az érdeklődők a Jókai Színházban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.