Háború és béke Szabó Gyula művészetében
A festőművész özvegye, a művészettörténész Szabó Kinga az MTI-nek elmondta: férje ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik átélte a huszadik század mindkét világháborúját. Amikor 100 évvel ezelőtt kitört az első, hétéves volt, és mint nagyon érzékeny 12 éves fiú már tudatosan élte át a háború végének eseményeit.
Hozzátette: az 1919-es esztendő a Felvidéken élőknek nem a vágyott békét hozta meg, a Szabó-család is elvesztette állampolgárságát, a serdülőkorban levő Gyula pedig hiába vágyakozott magasabb iskolai tanulmányok után, tehetségét csak magántanulmányok révén, munka melletti tanulással és fáradságos önképzéssel csiszolhatta.
A második világháború is megviselte a festő családját. Szabó Gyula öccsei a harctereken voltak állandó veszélynek kitéve, a hátországban pedig a megélhetés nehézségei befolyásolták a művész életét és alkotásait. Egy bombatámadás során ő is közvetlen életveszélybe került, amikor egy telitalálatot kapott épület romjai alatt majd tíz órát töltött a szabadulás csekély reményével. Ez a tragikus esemény, amelynek során 45 ember vesztette életét, mély nyomokat hagyott rajta.
Szabó Gyula a lábadozás időszakában, 1945-46-ban kezdett intenzívebben grafikával foglalkozni. A háborús élményeit őrző első fametszetsorozatával, az Ecce Homo-val a bombázások, az éhség, a haláltáborok és az erőszak felidézésével tiltakozik az értelmetlen pusztítás ellen.
Özvegye hozzátette: a háborúk és az erőszak elutasítása, az ember békevágya szinte központi témája Szabó Gyula 1945 utáni alkotásainak. Évek teltek el, amíg a művész újra vésőt vett kezébe, de az ötvenes évek közepétől "remekül komponált, többször nagyobb méretű fametszetek fejezik ki Szabó életművében az életigenlését, a békés élet adta örömet".
Minden sorozatában megjelent a béke és háború közötti ellentét, legmélyebb történetfilozófiai gondolatait az Emberek a hegyen című sorozattal fejezte ki 1956-ban. Van azonban mindegyik sorozatában egy lap, amely anyát ábrázol gyermekével. A háborúk okozta traumát, a tragédiákat, halottaikat sirató asszonyok, anyák ábrázolásával fejezte ki. A szenvedő, megerőszakolt, áldozatul esett nő az egész emberiség szenvedésének legszuggesztívebb kifejezése. Szabó Kinga hangsúlyozta: ötven évvel a képek megszületése után Szabó Gyula alkotásai nemcsak mondanivalójukkal, de stiláris, művészi megformálásukkal is aktuálisak.
Az 1907-ben Budapesten született Szabó Gyula a szlovákiai magyar kultúra egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt, akinek Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában 1971-ben megrendezett gyűjteményes kiállítása szinte lezárt életművet mutatott be. Az 1972. május 25-én Prágában elhunyt festő képeit Stockholmtól és Szentpétervártól Bécsig, Kassától Budapestig számos közgyűjteményben őrzik.
Szabó Kinga férje halála óta foglalkozik a Szabó Gyula-életmű rendszerezésével, közzétételével és megőrzésével. A losonci Szabó Gyula utcában lévő házukban 2008-ban nyitott galériát a hagyaték bemutatására, a galéria épületet két éve a besztercebányai megyei önkormányzat segítségével bővítette. Az időszaki kiállítást a szlovák kormány a 2014-es kisebbségi alapjából támogatta.
