2024. február 11., 14:05

Godány Sándor kiállítása a Dél-afrikai Köztársaságban – KÉPEKKEL

A nemzetközileg is elismert csallóközi festőművész, Godány Sándor képei a tavalyi pretoriai  kiállítása után ezúttal Stellenbosch városában tekinthetők meg a helyi egyetem galériájában.

Godány Sándor kiállítása a Dél-afrikai Köztársaságban
Galéria
+12 kép a galériában
Godány Sándor kiállítása a Dél-afrikai Köztársaságban
Fotó: Godány Sándor

Godány Sándor tavaly töltötte be 70. étetévét. A Sárosfán született festőművész Gellén él és alkot, és a világ számos helyén állították már ki képeit Olaszországtól Argentínáig. A művészt Dél-Afrikában már jól ismerhetik, ugyanis ez már nem az első kiállítása, korábban Fokvárosban és Pretoriában is megtekinthette alkotásait a közönség. A mostani önálló tárlat Szlovákia dél-afrikai köztársasági nagykövetségének a rendezésében valósult meg a Fokvárostól nagyjából 20 kilométernyire található Stellenboschban, a városi egyetem vizuális művészeti tanszékének kiállítótermében (Gallery of the University of Stellenbosch).

nagykovetek-es-diplomatak
Godány Sándor kiállítása a Dél-afrikai Köztársaságban
Fotó:  Godány Sándor

A galéria nyilvános, multidiszciplináris közösségi központként szolgál, és úgy definiálja magát, mint amely teret ad a kreativitás, az ötletek és az inspiráció bemutatására. A kiállításokon kívül a GUS élőzenei eseményeknek, verses foglalkozásoknak, nyílt workshopoknak, előadásoknak és beszélgetéseknek ad otthont. A GUS elsősorban nem az alkotások értékesítésére összpontosít, ugyanis a művészetet nemcsak esztétikai vonatkozásában szemléli, hanem tudásrendszerként is kezeli, kiemelt feladata ugyanis a kutatási módszertan, továbbá a társadalmi-kulturális kapcsolatok népszerűsítése.

godany-sandor-kiallitasa-a-del-afrikai-koztarsasagban__1
Godány Sándor kiállítása a Dél-afrikai Köztársaságban
Fotó:  Godány Sándor

Godány Sándor olaj- és akrilképein egyfajta átmenet figyelhető meg a tudatosság és az absztrakt között, ám a festmények képi világa és mondanivalója a legtöbb esetben mégis jól körülhatárolható, ugyanis egyfajta apokaliptikus világot örökít meg, a jelenkor emberének a természettől való eltávolodását, a körülöttünk lévő természeti kincsek tönkretétetelét mutatja be gyakran harsány színekkel, határozott geometriai alakzatokkal, máskor cizelláltabban. Bár a képeken megjelennek az emberi rombolásra utaló alakzatok, a művek mégis harmóniát sugároznak, olykor élénk színviláguk ellenére is. Talán a művész belső óhajának kifejezéseképpen.

a-kiallitast-vladimir-gracz-szlovakia-nagykovete-nyitotta-meg
A kiállítást Vladimír Grácz, Szlovákia nagykövete nyitotta meg
Fotó:  Godány Sándor

A kiállításmegnyitóra február 8-án került sor illusztris vendégek közreműködésével. A tárlatot Vladimír Grácz, a Dél-afrikai Köztársaság szlovákiai nagykövete nyitotta meg, de az aktuson többek között jelen volt a magyar, a német, a horvát, a lengyel, a román, a portugál, a ciprusi és a bolgár nagykövet is.

a-kiallitast-vladimir-gracz-szlovakia-nagykovete-nyitotta-meg
Galéria
+12 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.