2011. szeptember 14., 13:01

Galgóczi a Vígszínházban

BUDAPEST. A szerzőké és a szövegeké lesz a főszerep a Pesti Színházban vasárnap. A magyar dráma napját a Vígszínház Galgóczi Erzsébet Egymásra nézve című darabja felolvasószínházi változatának és a Kamaszba-zárva című jelenetíró-pályázat legjobbjainak bemutatásával köszönti.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883-as ősbemutatójára emlékezve 1984 óta ünneplik szeptember 21-én, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, s új művek születését ösztönözzék.

A Pesti Színházban vasárnap délután öt órától a Kamaszba-zárva című, fiataloknak szóló jelenetíró-pályázat nyerteseit és a legsikeresebb műveket ismerheti meg a közönség. A tinédzserek és fiatal huszonévesek által írt szövegeknek Forgács Péter rendező ad "színházi testet".

Mint a színház szerdai közleményében felidézik, a jelenetírói pályázatot tavaly, a magyar dráma napján hirdették meg, azzal a céllal, hogy a fiatalok saját problémáikról beszélve a drámai formán keresztül fejlesszék íráskészségüket, nyelvhasználatukat, kreativitásukat.

A pályázatra 155 pályamunka érkezett, amelyből a zsűri a legjobb 18-at választotta ki. Ezeket mutatják be vasárnap: a Pesti Színház különböző tereiben öt óra és fél hét között párhuzamosan játsszák a jeleneteket, a nézők pedig szabadon választhatják ki, milyen sorrendben nézik meg azokat.

A program folytatásaként este hét órától Galgóczi Erzsébet Egymásra nézve című darabját mutatják be felolvasószínházi változatban, Hegedűs D. Géza rendezésében. A dráma az írónő Törvényen kívül és belül című regényének színpadi adaptációja. Egymásra nézve címmel Makk Károly forgatott belőle nagy sikerű filmet, amely 1982-ben Cannes-ban elnyerte a filmkritikusok különdíját. A filmet itthon betiltották, a szöveg pedig eddig még nem hangzott el színpadon.

A színház tájékoztatása szerint a következő héten, szeptember 24-én, szombaton a Vígszínház hagyományos nyílt napján várják a közönséget. A Vígnapon ismét lesz kulisszajárás, színpadtechnikai bemutató, és a színészek saját készítésű süteményeket fognak kínálni a közönségnek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.