Galériák nehéz élete
A hazai nonprofit galériáknak két lehetőségük van a túlélésre. Az egyik, hogy az állam, a járás és az önkormányzat biztosítja fenntartásukat, illetve jelentős mértékben járul hozzá programjaik megvalósításához és az alkalmazottak megtartásához. A másik út, hogy a nonprofit galériát egy szintén nonprofit alapon működő szervezet igyekszik életben tartani, és leginkább a helyi művészközösségnek köszönhető az aktivitása.
Az első út magában foglalja annak a lehetőségét, hogy a fenntartó, vagyis a hatalom beleszólhat a galéria életébe. A másik út ugyan biztosítaná a függetlenséget, de számos más, leginkább anyagi természetű problémát is előhoz, s a galériának tulajdonképpen a létfenntartásáért kell küzdenie.
Rimaszombatban a kulturális központ színházterme két oldalfolyosóról is megközelíthető. Az évek hosszú során úgy alakult, hogy ebből mindig csak az egyiket használta rendeltetésszerűen az odalátogató nézőközönség. A kultúrát szervező helyiektől jött az ötlet, hogy a másik folyosónak is funkciót adva alapítsanak egy galériát. A kulturális központ leválasztott hosszúkás szárnyában helyezkedik el a Ganevia Galéria immár több mint 20 éve. Neve a GAléria NEprofesionálnych VÝtvArníkov mozaikszóból származik.
Eredetileg az amatőr képzőművészek kiállításainak kívánt helyet adni, idővel azonban a munkatársak és a közösség soraiban megmutatkozó igény átformálta az autodidakta kiállító művészek névsorát. Kezdetben a művészeti alapiskolások versenymunkáit, végzőseinek alkotásait, a tehetséggondozó LeTaVy (Letný tábor výtvarníkov) és a BIMM (Bodrogközi Ifjúsági Művészeti Műhely) nyári képzőművészeti táborban született munkákat mutatták itt be. Mára azonban olyan neves alkotók műveivel bővült a galéria portfóliója, mint Szabó Ottó festőművész, Lucia Dovalová kékfestő művész, Timcsák Haltenberger Sarolta patchwork készítő.
Nagy sikert aratott a füleki Motolla kiállításuk, köztük Benko Tünde tárgykészítő hímestojás-gyűjteménye, amelyet többször kiállítottak a galériában. Nagyon sokan megnézték a Márai Sándor évfordulójára készített kiállításukat is, amely ötvözte a képzőművészetet az irodalommal. Szerveztek kiállítást Agócs Róbertnek, Jacsmenyík József festőnek és Nagyferenc Katalin szobrásznak is. A Ganevia Galéria munkatársai arra törekednek, hogy évente legalább kétszer magyar alkotók kiállítása szerepeljen a munkatervben, s ezekre a Kisebbségi Kulturális Alapnál pályáznak. Idén Győrfi András magyarországi és M. Hajnovics helyi alkotó egyéni kiállítását tekintheti meg a közönség a Ganevia Galériában.
A most futó M. Hajnovics, azaz Hajnovics Márta, Mozgás című tárlata a fotórealizmus műfajában született. A mozgáskultúra széles skáláját ábrázolja olajfestményein, a klasszikus táncművészettől a jógán, a salsán, hip-hopon, a baletten keresztül a néptáncig. A művész mind a művészetében, mind saját életében fő gondolatívének tekinti a kisebbség megmaradása iránti belső vágyát. Szerinte ez az egység úgy tud jól működni, ha zeneileg, kulturálisan és történelmileg tudunk hová kapcsolódni, és ezt a hozzáállást a következő generáció gondolkodásában is képesek vagyunk megszilárdítani.
Úgy, ahogy számos önműködő nonprofit galériának nincs főállású alkalmazottja, a Ganevia Galériának sincs. A galéria éves munkatervén, az anyagi források biztosításán és a kiállítások megvalósításán két helyi programszervező dolgozik folyamatosan, Zsélyi Katalin és Regina Špitálová. Fő céljuk a hazai tehetségeket felkutatni, és kiállítási lehetőséget biztosítani számukra. Nem áll rendelkezésükre szabadon felhasználható éves költségvetés, a kiállításokra a jól ismert hazai pályázati rendszer adta lehetőségeket kihasználva igyekeznek felkészülni, és további forrásokat is keresnek szponzorok bevonásával.
Nemcsak Rimaszombatban, hanem bárhol az országban addig lesz létjogosultságuk a hasonló feltételek mellett működő galériáknak, amíg a helyi kultúrát szívügyének tekintő helyi alkotóművészek és kisközösségek tenni is akarnak a létükért. A kultúraszervezők azonban borúsan látják a jövőt. Úgy vélik, a kisebbségi kultúrára a jövőben sem jut majd több pénz, komolyabb fejlesztésekről pedig nem igazán lehet beszélni. Így (egyelőre) marad az álmodozás, és a mi lenne, ha…
Megjelent a Magyar7 2023/18.számában.
