Galambos Erzsi vallomása

A születési időpont csak egyszerű dátum - mondja Galambos Erzsi. A haját mintha szőkébbre festette volna, fogyókúrázik, hogy minél könnyedebben táncolhasson a József Attila Színházban rendezendő önálló születésnapi estjén. Amúgy is rendszeresen játszik, Fáncsit alakítva a Mici néni két életében. Laptopját mindig magánál hordja, és nemrég vállalta a költözködést, hogy közelebb lakhasson lányához és családjához.

Azt mondja, a géneké a döntő szerep, de odafigyel az életvitelére is. „Nem iszom, harminc éve nem cigarettázom, és a legfontosabb, hogy legbelül ne adja föl az ember az idő múlásával folytatott harcot. És a megjelenésem is hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben.” - hangoztatja. 

Hatvannégy éve van színpadon, és ebbe nem számította bele azokat az éveket, amikor Lakner Bácsi Gyerekszínházába járt, előtte pedig nyolc esztendeig balettozott. „Vasárnaponként tehetségkutató versenyeket szervezett Lakner Artúr, majd pedig idősebbik lánya, Lili vitte tovább a vállalkozást” - meséli. - Megkérdezte a közönséget: "Na, gyerekek, ki szeretne följönni a színpadra? Ha látott a kis vállalkozókban rátermettséget és kedvet, beiratkozhattak a gyerekszínházba, idővel pedig szerepet kaptak az Édes mostoha vagy a Pál utcai fiúk előadásban. De forgatásra is sokan mentek közülük.”

A művésznő tízévesen olyan tehetségesnek bizonyult, hogy tandíjat sem kellett fizetnie. Az akkori kezdő társulatból megemlíti Kalmár Tibort. Meséli, hogy a Békeffy István gyerekszíveket meghódító Latyi-Matyi könyvsorozata nyomán készült operettszínházi előadásban kismanóként egyszerre három tagjával játszott együtt a legendás Latabár színészdinasztiának. Máig emlékszik rá, hogy milyen tisztelettudóan viselkedett, napi találkozásuk alkalmával még kezet is csókolt Latabár Kálmán az apjának.

„Később a két ifjabb Latabárral is összehozott a sors a színpadon, úgyhogy bizton állíthatom: akármilyen pletykák terjedtek is el, a családjukban nem volt szokásos a durva beszéd" - szögezi le. „Az más, ha valaki a próbán, dühében, mert nem sikerül valamit megoldania, képletesen szólva földhöz vágja" magát, az velem is megesett. A zaklatott idegállapot a feszített munka miatt nem csoda.”

Galambos Erzsi rengeteg remek színésszel szerepelt együtt.  „Sajnos már a mennyei színpadon játszanak, és rettenetesen hiányoznak: Honthy Hanna, Feleki Kamill. Aztán Rátonyi Róbert, akivel az Operettszínházban a fél életemet töltöttem el, és rengeteget tanultam tőle a szakmáról - idézi fel. - Eleinte az első próbákon megkérdeztem, tudja-e már a szerepét, mert én még nem tanultam meg tökéletesen, mire azt válaszolta, hogy ő sem. Aztán kiderült, hogy betéve fújja. És elmagyarázta, hogy ha a próbán azon töri a fejét, mi is a következő mondat, akkor nem tud a hogyanra, a színpadi megjelenítésre figyelni."

Nem lehet félig táncolni és félig énekelni - vallja Galambos Erzsi. „A színjátszáshoz háromszoros és nagybetűs Tehetség kell, meg fegyelem, szorgalom és komoly mesterségbeli tudás. Az öcsém, Ferenc, akire nagyon büszke vagyok, a finommechanikai vas- és fémesztergályos szakma elsője volt Magyarországon. Kétkezi munkás létére művész, és én azt gondolom, hogy a színészet ugyanígy mesterség. Az önmagammal szembeni szigor megkövetelte, hogy egyetlen előadáson se menjek ki úgy a színpadra, hogy előtte ne énekeljek be, és ne próbáljam ki, hogy milyen magasra tudom lendíteni a lábamat. Nem mintha a néhány centiméternyi különbséget észrevette volna a közönség, sokkal inkább nekem kellett tudnom, hogy aznap mire vagyok képes."

A Halhatatlanok Társulatába a közönség által örökös tagnak választott, majd a korábbi Érdemes és Kiváló Művész elismerés után Kossuth-díjat kapott Galambos Erzsi egyetemei a vidéki színházak voltak, Miskolcon, Kecskeméten, ahol - mint mondja - véres verejtékkel kellett elsajátítania azokat az ismereteket, amelyeket mások a színművészetin szerezhetnek meg. Húszéves operettszínházi gyakorlattal a háta mögött ő is szívesen bekapcsolódott volna az utánpótlás nevelésébe, de ez az álma nem vált valóra. Méltán büszke rá, hogy a musicalt korosztálya vezette be a magyar színpadra. Mintha neki találták volna ki annak idején az énekesi, táncosi és színészi kvalitásokat egyaránt követelő műfajt, amely egész embert kíván, ahogy a művésznő mondja: nem lehet félig táncolni és félig énekelni.

Magánéletében másik szerep is várja nap nap után Galambos Erzsit; a nagymama figuráját alakítja otthon a legnagyobb örömmel és természetességgel. „Negyvenéves voltam, amikor a lányom született és az ő kiskorában engem rengeteg színházi és tévés szerep várt, emiatt Eszternek gyakran édesapja, Petrovics Emil volt a dajkája, bébiszittere, etetője és sétáltatója. Most az unokámmal, Zsófikával próbálom pótolni az akkor elmaradtakat. Azt mondják, hogy külsőre hasonlít rám, de én a tulajdonságbeli egyezéseket is észreveszem. Õ most középső csoportos. Az óvodában tanul verseket és táncol is."

A művésznő néha el-elgondolkodik, hogy noha minden családtagtól tehetséget örökölt az unokája, kívánja-e neki, hogy egyszer az ő pályáját kövesse, ezt az édes-keserűt, boldog-szomorút, gyötrelmes-gyönyörűt”.