2018. április 12., 16:15

Fülek múltjának egy szelete Rimaszombatban

A füleki Schnelczer Zoltán fotográfus által gyűjtött archív képekből nyílt tárlat a rimaszombati Városháza Galériában. A képek még április végéig megtekinthetőek.

egykori_fulek_rimaszombatban_kiallitas_06.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A 20. század elejétől a rendszerváltás idejéig kalauzoló kiállítást Agócs Attila, Fülek polgármestere nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy bár Fülek és Rimaszombat egy térben működik, egy régióhoz tartozik, mégis kevés alkalom adódik a találkozásra. Ezért is éltek a felkínált lehetőséggel, hogy a két várost ne csak a sport és az önkormányzat, hanem a kultúra és történelem szintjén is közelebb hozzák egymáshoz.

A megnyitón Juhász Dósa János szervező és Rigó László Rimaszombat alpolgármestere üdvözölte a füleki küldöttséget, melynek Agócs Attila mellett tagja volt még Kerekes László alpolgármester és Illésné Kósik Andrea, a füleki Városi Művelődési Központ igazgatója is, valamint Schnelczer Zoltán, a kiállítás létrehozója.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Schnelczer Zoltánnak egyéb fotóiból is voltak már kiállításai, ez a mostani azonban egy másik szeletét mutatja be munkásságának. A Facebook közösségi portál segítségével felhívást tett közzé, hogy archív képeket gyűjt Fülekről és környékéről. Meglepetésére rengeteg felvétel érkezett be, és nemcsak a város, hanem a környező települések (Sőreg, Fülekpüspöki, Kalonda) lakosai is bekapcsolódtak a gyűjtésbe. A fotókat ezután beszkennelte és az eredeti képeket visszaadta a tulajdonosnak. A tárlat ezekből a szkennelt változatokból nyújt ízelítőt.

A kiállítás Füleknek egy körülbelül 90 éves szeletét mutatja be az 1900-as évek elejétől a 90-es évekig. Nemcsak városképek és pillanatképek sorozata ez, hanem az eltűnt idők nyomában történő barangolás is

- fogalmazott Agócs Attila. A mozgásban lévő mindennapi lüktető élet képei ezek - a május elsejék, szüreti felvonulások, gimnáziumi ballagások hangulata elevenedik meg és régi foglalkozások, mesterségek is elénk tárulnak. A képeket nézve valóban úgy érezhetjük, hogy letűnt idők kiváló kordokumentumaival állunk szemben, amelyeknek érdemes elveszni még a legapróbb részleteiben is.

A tárlatot Rimaszombatban április végéig munkanapokon lehet megtekinteni, illetve az összegyűjtött fotók a Facebookon is elérhetőek.

 

egykori_fulek_rimaszombatban_kiallitas_06.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.