Folytonos szolgálatban - Bauer Edit köszöntése
Ha az ember felvonultatja az elmúlt 26 esztendő szlovákiai politikai életének legfontosabb, valóban maradandót alkotó szereplőit, az első 20-ban alig találna két-három hölgynél többet. Viszont az is tény, hogy köztük lenne Bauer Edit, aki közéleti tevékenységével nem egy férfitársát is felülmúlná ebben az elitcsoportban. Mindezt az ember most tudatosítja igazán, amikor a jeles jubileumához érkezett politikusasszony már csak lakóhelyének (Somorjának) a közéletében vállal aktív szerepet és az évtizedek során összegyűlt tapasztalatait sem kívánja mindenáron rátukmálni a fiatalabbakra. Noha lenne mit mondania, mint ahogy az ki is derült 2016. október 26-án az MKP pozsonyi székházában rendezett meghitt hangulatú találkozón. Az összejövetelen Bauer Edit barátai, ismerősei és egykori képviselőtársai mellett tisztelőinek szép számú serege is egybegyűlt, hogy köszöntse őt és meghallgassa a személyét és tevékenységét méltatókat, valamint az est egyik háziasszonyával, Molnár Judittal folytatott beszélgetését.
A megjelenteket Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke köszöntötte. Felidézte azokat a napokat is, amikor a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző kampány során Bauer Edittel járták a Csallóközt és a politikusasszony nyugalma és megfontoltsága nagy erőt adott neki is.
Duray Miklós, Bauer Edit egykori képviselőtársa a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában (jelenleg a SZaKC elnöke) arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy 1989 után Bauer Edit is meghatározó szerepet játszott az Együttélés megalapításában és az önálló felvidéki magyar politizálás programjának kialakításában. Mint megjegyezte, ismeretségük kezdete már jóval korábbra datálódik, de úgy találta, hogy minden időben és helyzetben egy határozott és következetes gondolkodású, a felvidéki magyarság sorsa iránt elkötelezett emberként vállalta a sokszor kilátástalannak tűnő feladatokat. E sorok írója a múlt század hatvanas éveinek végén Prágában találkozott először a pályakezdő közgazdász és szociológus Bauer Edittel, amikor még csak jegyben járt leendő férjével, Bauer Győző farmakológussal és ettől fogva szemtanúja lehetett tudományos pályájuk kibontakozásának és közéleti szerepvállalásuknak a Csemadokban, a helyi és a felvidéki magyar társadalomban. Õk kezdettől fogva elválaszthatatlanok voltak, és ez a szoros egymásra hangolódás magyarázza azt a sokak számára talán elképzelhetetlennek tűnő aktivitást, amely a Bauer-házaspárt az 1970-es évektől mindmáig jellemzi. Mindezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert az est folyamán többször is utaltak a méltatók arra a mondásra, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős asszony áll, de ez esetben az egymást erősítő hatásról kellene inkább beszélni, hiszen egymás nélkül kevésbé lehettek volna eredményesek.
Erre utalt Magyarország pozsonyi nagykövete is, Czimbalmosné Molnár Éva, aki megköszönte Bauer Edit eddigi munkáját, kitartását és hitét. A nagykövetasszonyt egyébként elkísérte az MKP székházába a követség első munkatársa, Szabó József is.
Az est során talán több szó esett a politikáról, mint magáról a jubilánsról, de ebben végeredményben nincs semmi meglepő, hiszen az 1989-es rendszerváltás óta Bauer Edit életét jelentős mértékben a politika alakította, és közszereplőként a közvélemény elsősorban nem a családanyára, a feleségre és az otthoni feladatokkal foglalatoskodó nőre volt kíváncsi, hanem a parlamenti képviselőre, a szociális ügyekkel foglalkozó államtitkárra és az Európai Parlament két cikluson át (2004–2014) aktív tagjára. Jóllehet erről az utóbb említett „énjéről” a sajtó csak ritkán tudósított, ennek ellenére fontos felvidéki magyar rendezvényekről csak elvétve hiányzott, és sok fiatal tanuló, középiskolás diák mesélhetne róla, hogy sikeres szereplésüket egy-egy tanulmányi vagy művészeti versenyen a képviselő asszony egy brüsszeli meghívással jutalmazta. A szociálisan rászorulók és a fogyatékossággal élők ügyét és támogatását is felvállalta, az ő hathatós közreműködésével jelenhet meg mindmáig a Carissimi c. folyóirat is, amely ezeknek az embereknek a napi gondjairól tudósít.
Molnár Judit egyebek mellett olyan kérdésekre várta a választ Bauer Edittől, hogy mennyire tekinthető eredményesnek a felvidéki magyar politizálás, milyen mértékben váltak valóra az Európai Unióhoz fűződő reményeink a csatlakozást követően, egyáltalán mennyire akcióképes az EU az olyan problémák megoldásában, mint a migránsválság stb. Bauer Edit emlékeztette a hallgatóságot azokra a pozitív dolgokra, amelyeket az EU-tagság magával hozott, de elismerte, hogy a brüsszeli bürokratikus gépezet csak nehezen reagál olyan helyzetekre, amelyek sokkal határozottabb és következetesebb fellépést igényelnének. Nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy bizony az EU nem szívesen foglalkozik az autochton kisebbségek ügyeivel, és sokkal inkább azokat az elemeket igyekszik hangsúlyozni, amelyek a nemzetállamokat gyengítenék. Az egyes régiók, illetve ország-csoportok közötti bizalom hiánya is sok nehézség forrása, így lett a jelentős gazdasági potenciállal bíró Európai Unió végül is politikai törpe.
Szlovákiai tapasztalatairól szólva megállapította, hogy a türelem gyakran sikerre vezetett, miután ésszerű érveléssel még a legcsökönyösebb szlovák képviselőket is jobb belátásra lehetett bírni számunkra fontos ügyekben. Persze azt is elismerte, hogy vannak olyan kérdések, amelyekről a szlovák politikai elit mindmáig nem akar hallani, illetve nem hajlandó belátni a felelősségét. Itt elsősorban Dél-Szlovákia gazdasági elnyomorodását, az anyanyelvhasználat megoldatlan problémáit említette.
A közel két órás esten más kérdések is felvetődtek, de maga a beszélgetőtárs, Molnár Judit is úgy látta, hogy nem lenne haszontalan dolog, ha Bauer Edit megírná emlékeit és egy könyvben összegezné tapasztalatait, véleményét erről a mai Európáról és benne a felvidéki magyarságról, jövőnkről, kilátásainkról.
