2014. március 9., 16:18

Fölszállott a páva - Elkezdődött az elődöntő

BUDAPEST. Varga Veronika énekes, Salamon Soma furulyás, Hajdara Tamás-Herczeg Hajnalka Anikó táncospár, illetve az Alba Regia Táncegyüttes és a Bekecs Néptáncegyüttes jutott tovább pontozással a középdöntőbe, vigaszágon a Tanyád zenekart küldték tovább az ítészek.
201403091614100.401.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Szombaton elkezdődött a Fölszállott a Páva népzenei tehetségkutató első elődöntője a Dunán. A versenyzők egész nap gőzerővel készültek az élő show-ra, még a folyosón is. A verseny két legfiatalabb indulója a 16 éves Eszter és a 18 éves Zoltán, egy pörgős nyírségi táncot adnak elő, és azt mondják, a fáradtság és az izgalom ellenére is tökéletes az összhang közöttük.

A műsor szombat esti adásában az énekes szólisták és énekegyüttesek, a néptáncegyüttesek, a táncospárok és táncos szólisták, illetve a zenekarok és hangszeres szólisták kategóriáiban 3-3 versenyző mutatkozott be élőben is, és a zsűri döntése értelmében Varga Veronika énekes, Salamon Soma furulyás, a Hajdara Tamás-Herczeg Hajnalka Anikó táncospár, illetve az Alba Regia Táncegyüttes és a Bekecs Néptáncegyüttes jutott tovább pontozással a népi tehetségkutató középdöntőibe, vigaszágon pedig a Tanyád zenekart küldték tovább az ítészek. Az adás végén az idén 95 éves dudás, Pál István is színpadra lépett nógrádi pásztordalokkal, énekét a műsor korábbi évadában bemutatkozott furulyás, Dóra Áron, és mestere, Juhász Zoltán kísérték.

Az elmúlt nyolc hétvégén a területi válogatófilmeket láthatták a nézők, határon innen és túl, szakmai zsűri segítségével több mint ezer fiatal mérte össze tudását, elhivatottságát. Négy kategóriában - énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek - 12-12 produkció jutott tovább, az első négy adásban, azaz az elődöntőkben őket ismerhetik meg a nézők. A zsűri tagjai 2014-ben Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta, Kossuth-díjas énekes, Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zenész, a zsűri elnöke, továbbá dr. Agócs Gergely, néprajzkutató, zenész és dr. Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin Néptáncszövetség elnöke.
 

2014-ben mind a négy kategória győztesét az OTP Bank jutalmazza 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további kettő millióval. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felajánlott 2-2 millió forintot egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak. Az OTP Bank emellett összességében további 2 millió forinttal jutalmazza a 2014-es évad legkiemelkedőbb produkcióit. Azt, hogy kik a legjobbak és kiket juttathatnak a győzelemhez szavazataikkal az idén, hat hét múlva, április 19-én derül ki, a Fölszállott a páva 2014 döntőjében. További részletek a www.mediaklikk.hu/pava oldalon, ahol az élő adás után rögtön be is kapcsolódhatnak a Páva online táncházának forgatagába, bepillanthatnak a kulisszatitkokba, újra találkozhatnak a 2012-es évad szereplőivel. Nem utolsó sorban pedig jobban megismerhetik az adás továbbjutóit – akiknek üzenhetnek is a műsor hivatalos Facebook-oldalán.
201403091614100.401.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.