2019. július 13., 11:58

Felvidéki szemmel a Tár-Lak Szalonban

Az esztergomi Tár-Lak Szalonban mutatkozott be a dunaszerdahelyi amatőr fényképész, Karaffa Attila a galéria megnyitásának hatéves évfordulóján.

felvidéki szemmel
Galéria
+2 kép a galériában

A Soós Kadocsa által alapított galéria egy Simor János utcai ház remek érzékkel helyreállított polgári miliőjében található, itt látogathatóak a kiállítások.

A Felvidéki szemmel címet viselő vándorkiállítás ezúttal Esztergomba érkezett a tatabányai helyszín után.

A kiállításmegnyitón megjelent Bánhidy László alpolgármester is. Rajkovics Péter publicista, író, a Dunaszerdahelyi Hírnök főszerkesztője nyitotta meg a fényképkiállítást.

Rajkovics Péter
Rajkovics Péter

A beszédében kiemelte, hogy a vándorkiállítás már több felvidéki és magyarországi településen mutatkozott be, s minden alkalommal bizonyította, hogy a bájtokról szóló fényképes világban milyen plusz értékkel bírnak a tárlatok, amelyek alkalmával a képek mögötti tartalomról is lehet beszélni.

Rajkovics szerint éppen a magyar emberek találkozását és a kapcsolatteremtést szolgálják a kiállítások is,

amelyek egyúttal betekintést nyújtanak a felvidéki lélekbe a fényképezőgép lencséjén keresztül. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy Esztergomban is nyújtsanak az alkotások segítséget egymás megismerésére.

Esztergom város alpolgármestere is szólt a jelenlevőkhöz, aki örömét fejezte ki, hogy azok

a közös értékek, amelyek a magyar nemzetet összekötik határon innen és túl, megjelennek a fényképeken.

A kiállító fényképész a tárlatnyitón szólt hitvallásáról, a fényképek és a kiállítás küldetéséről. Hangsúlyozva a hit, a kultúra és nemzeti összetartozás fontosságát, a szülőföld szeretetét. A megnyitón közreműködött Rajkovics Haizok Melinda énekes, aki kellemes hangulatot varázsolt a Simor János utcai ház sokat látott falai közé. Ezt követően pedig Karaffa Attila rövid tárlatvezetést tartott elbeszélgetve a tárlatnyitó közönséggel, akik közül több felvidéki is érkezett az esztergomi magángalériába.

A Felvidéki szemmel című tárlat július 25-ig tekinthető meg a Tár-Lak Szalonban. Az esztergomi megnyitó után augusztus 9-én Egerben, a Vitkovics Alkotóház és Művésztelepen mutatkozik be a dunaszerdahelyi amatőr fényképész.
felvidéki szemmel
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.