2017. augusztus 27., 08:44

Felvidéki küldött is tárgyalt a csíkszeredai háromoldalú találkozón

PÁRKÁNY, CSÍKSZEREDA. Retkes János, a Magyar Közösség Pártja Párkányi Helyi Szervezetének elnöke képviselte a Felvidéket azon a szerdai Hargita megyei háromoldalú találkozón, amelyen rajta kívül a magyarországi Komárom-Esztergom megyei küldöttség tagjai és a csíkszeredai házigazdák a három térség közti együttműködés elmélyítésének lehetőségeit vitatták meg.
201708262045110.DSC_3775.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Hargita megyébe látogatott küldöttség tagja volt Retkes János mellett Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, továbbá Turi Bálint, a megyei közgyűlés képviselője és Komárom város alpolgármestere, valamint Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. A vendégeket Gálfi Árpád, Csíkszereda polgármestere, Hargita megye Tanácsának két alelnöke: Bíró Barna Botond és Barti Tihamér, valamint Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ügyvezető konzulja, Csige Sándor vezető konzul, továbbá Albert Mátyás és Salamon Zoltán megyei tanácsos társaságában fogadta – mondta el portálunknak szombaton a párkányi MKP-elnök, hozzátéve: több időszerű témáról tájékoztatták egymást, s az egyes régiók sajátosságait is figyelembe véve egyeztettek az aktuális cselekvési pontokról.

„Szívesen tettem eleget a felkérésnek, hogy régiónkat, illetve a Magyar Közösség Pártját (MKP) képviseljem ezen a találkozón. Azon egyebek mellett terítékre került az autonómia, illetve az önkormányzatiság kérdésköre is – melyik fél hol tart a vonatkozó folyamatban és ez idő tájt melyek a legégetőbb teendőink“ – fejtette ki Retkes.

Az idegenforgalmi együttműködés kapcsán szó esett az egyes térségek fürdővárosainak fejlesztéséről is.

„Barti Tihamér a borszéki wellness-központtal kapcsolatos beruházás részleteit ismertette. E létesítmény a tervek szerint 2018 tavaszán nyitja meg kapuit a vendégek előtt. Én pedig a párkányi Vadas fürdő fejlesztéséről számoltam be. Továbbá a turizmus kapcsán felvetődött az ötlet, hogy a jövőben a felvidéki diákoknak esetleg a Székelyföldre is szervezhetnénk síkirándulásokat, az ottani gyerekeket pedig az itteni hegyvidékeken üdültethetnénk“ – mondta.    

A vendégek élénken érdeklődtek a Hargita megyében beindult inkubációs program iránt is.

„Az inkubációs program tekintetében vendéglátóink a magyarországi félnél is előbbre tartanak, tőlünk pedig sokkal előbbre, tehát jócskán tanulhatunk tőlük. A székelyudvarhelyi Harghita Business Center inkubátorház kapcsán megtudtuk, hogy eddig 36 vállalkozás költözött be a teljes infrastruktúrával, szükséges számítógépparkkal és egyéb eszközökkel felszerelt, illetve jogi, pénzügyi és egyéb szolgáltatásokat is egy helyen nyújtó épületbe, amelynek két hét múlva lesz a hivatalos átadása. Ez a szám is jelzi a program iránti nagy érdeklődést. Részletesebben meg kell majd vizsgálni a Hargita megyei jó példát s annak Magyarországon és a Felvidéken való alkalmazhatóságát. Örvendetes lenne, ha a jövőben egy-egy hasonló inkubátorházat sikerülne megnyitnunk Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia magyarlakta vidékein is“ – véli Retkes János.   

Ez esetben nem gyártó részlegekről, üzemegységekről, hanem egy helyen működő cégirodákról van szó, amelyek éppen a közelségük miatt szoros kapcsolatokat tudnának kiépíteni egymással. Az inkubátorház üzemeltetője ingyenes szolgáltatásként biztosítana számukra jogászokat, fordítókat és más szakembereket – tudtuk meg.

További együttműködési pontot jelenthetne a hulladékgazdálkodás és a szelektív hulladékgyűjtés. Ez a témakör annak kapcsán jött szóba, hogy a székelyudvarhelyi és a párkányi hulladékszolgáltató ugyanaz a cég.

„Arról beszélgettünk, hogy sokkal hatékonyabb lehetne, ha a hulladékgazdálkodással nem több kisebb cég foglalkozna, hanem azt valamiképp sikerülne központosítani. Ez ügyben szerzett tapasztalatainkat és elképzeléseinket is megosztottuk egymással“ – foglalta össze tömören a lényeget Retkes János.

Majd portálunk kérdésére, hogy lesz-e folytatása a tartalmas csíkszeredai tanácskozásnak, elárulta: a tervek szerint 2018 tavaszán valószínűleg Komárom-Esztergom megyében, ősszel pedig Párkányban találkoznak majd egymással.

„Vélhetően 2018 tavaszán, még a magyarországi országgyűlési választások előtt Komárom-Esztergom megyében, az őszi szlovákiai helyhatósági választások előtt pedig Párkányban ülünk majd ismét tárgyalóasztalhoz. Addig minden érintett fél igyekszik teljesíteni a Csíkszeredán kapott feladatait. Én a közeljövőben a Nyitra Megyei Önkormányzat MKP-s frakciójának tagjaival ismertetem a Hargita megyei találkozónk és teendőink részleteit, amelyeket remélhetőleg a 15 megyei képviselőnk közreműködésével sikerül majd megvalósítanunk“ – zárta tájékoztatását a Nyitra Megyei Önkormányzat külső tanácsadójának szerepét vállaló párkányi politikus.  

201708262045110.DSC_3775.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.