2011. június 28., 07:57

Felmérik a Házsongárdi temető műemlék sírjait

KOLOZSVÁR. Megkezdődött a kolozsvári Házsongárdi temető műemlék sírjainak topográfiai felmérése. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor által vezetett kulturális tárca első lépésben háromszáz műemlék sír topográfiai felmérését végezteti el, hogy azokat a műemlékvédő bizottság védetté nyilváníthassa.

A sírok külön-külön műemlékké való nyilvánítását a temető értékes sírköveinek megmentéséért fáradozó Házsongárd Alapítvány kérte korábban, de a temető gondozásáért felelős kolozsvári polgármesteri hivatal közölte, hogy erre nincs pénzük.

A temetőben sok neves magyar nyugszik, például Szenczi Molnár Albert, Apácai Csere János, Dsida Jenő. A felmérés körülbelül két hónapig tart, majd újabb két hónap szükséges a lajstromba vett síremlékek dossziéjának összeállításához. Az iratcsomókat várhatóan novemberben terjesztik a romániai műemlékvédő bizottság elé, ennek a testületnek kell ugyanis védetté nyilvánítania a felmért sírokat. Egy előzetes listán háromszáz síremlék szerepel, de megtörténhet, hogy ennél többet vesznek fel a listára, hiszen a topográfiai felmérés közben kiderülhet, hogy a tervezett számnál jóval több műemlék értékű sír van a Házsongárdi temetőben.

Az erdélyi magyar és román kultúra számos kiemelkedő személyiségének nyughelyéül szolgáló Házsongárdi temető teljes egészében negyven éve műemlék. A temetőben azonban az elmúlt évtizedekben számtalanszor voltak rongálások, a sírkert folyamatosan pusztul. A sírok külön-külön műemlékké nyilvánítása lehetővé teszi a sírrongálók megbüntetését, emellett a sírkövek és kripták helyreállítására való pályáztatáshoz szükség van a sírok művészettörténeti leírására, amely a felmérés során szintén elkészül. A fokozott védettségnek örvendő sírokhoz nem lehet majd hozzányúlni a műemlékvédelmi bizottság engedélye nélkül.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.