2012. november 25., 10:39

Felbecsülhetetlen futballrelikviák a Puskás Intézetben

BUDAPEST. Puskás Ferenc örökségének Magyarországra hozatalát követően újabb felbecsülhetetlen futballrelikviákra tett szert a leendő felcsúti Puskás Intézet: Sebes Gusztáv hagyatékának jelentős része, valamint a magyar futball legendás mérkőzéseinek belépőjegyei, műsorfüzetei kerültek birtokába.

Szöllősi György, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója közölte: a több gyűjtőtől származó kollekció mintegy másfélezer tárgya között a futball fejlődését megváltoztató legendás londoni 6-3, azaz az 59 esztendeje rendezett "Évszázad mérkőzése" több különleges tárgyi emléke is megtalálható.

Hozzátette, most a londoni összecsapással kapcsolatos relikviákat tárják a nyilvánosság elé, a legnagyobb kincs, Sebes Gusztáv, a legendás Aranycsapat szövetségi kapitányának jegyzetfüzete az M1 vasárnap 14.05 órakor kezdődő Sport7 című műsorában lesz először látható. A magyarok 6-3-as elsöprő győzelmét és lehengerlő taktikai fölényét hozó mérkőzést úgy tartja számon a szakirodalom mint azt a összecsapást, amely lezárt egy közel százéves korszakot a labdarúgás történetében, és elindított egy teljesen újat.

Sebes füzetében - amelynek "A londoni mérkőzés taktikai terve" címet adta a szakember - elképesztő részletességgel olvasható, ahogyan a tréner személyre szóló tanácsokkal látta el a játékosokat a brit fővárosban sorra kerülő mérkőzésre. Sebes például az angolokat egy-egy magyar futballistához hasonlította, hogy - videó híján - el tudják képzelni ellenfelüket. E mellett részletes taktikai utasítások is olvashatók a füzetben.

A közlemény beszámol arról is, hogy Csanádi Árpád futballal kapcsolatos anyagait is megkapta a leendő Puskás Intézet, így az MLSZ-szel együttműködve a magyar futball hivatalos archívuma és tudományos intézete épülhet ki a Puskás Akadémián.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.