Fába vésett történelem – V. Nagy János Lászlóval ógyallai kiállításán

V. Nagy János László saját elmondása szerint a II. világháború végének közeledtével egy németországi, azaz Passau melletti, hajdani amerikai fogolytáborban látta meg a napvilágot.

„Édesanyám nemesócsai, édesapám pedig gútai születésű volt. Apám azonban a háború végén nyugat felé vette az irányt, én pedig az anyukámmal együtt visszatértem a Felvidékre. Majd 1947-ben a nagyszüleimmel együtt kitelepítettek minket a magyarországi Mór községbe, ahol 1956-ig éltem. Azután családostul kiköltöztünk Kanadába, ahol 48 évet töltöttem. 2004-ben azonban a szívem visszahúzott a Felvidékre. Nejemmel, Sárával Ógyallán, Feszty Árpád festőművész szülőhelyén telepedtünk le. Kanadában grafikusként dolgoztam és főiskolai szinten oktattam a karikatúra-készítést, majd fafaragással is elkezdtem foglalkozni. Ógyallai nyugdíjasként pedig már csak a fafaragásnak hódolok, amely segítségével igyekszem bemutatni a valós magyar történelemet, s elsősorban a gyerekek azonosságtudatát erősítem“ – foglalta össze „dióhéjban“ hányatott életútját V. Nagy János László.

Kiállításain a magyar történelem dicső és mindmáig fájó fejezeteit örökíti meg a jelen az és utókor számára. A magyarok bejövetelétől kezdve a vérszerződésen, illetve a szégyenletes trianoni eseményeken és a felvidéki magyarság kitelepítésén-deportálásán át Horthy Miklós komáromi bevonulásáig elénk tárulnak a sorsformáló történelmi események, amelyek továbbgondolásra is késztetik a látogatókat.

„Arra tettem fel az életem utolsó éveit, hogy a műveim segítségével, sajátos történelem-könyvként tárjam a közönség elé magyarságunk valós történelmét, az eddigi tabutémákat, feledtetve velük a történelemkönyvekben megtalálható csúsztatásokat, ferdítéseket. Kiállítási anyagom egy része a felvidéki magyarság kitelepítésével foglalkozik, további tabutémának számít az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emberáldozatokat követelő megtorlása. Ugyancsak kényes téma Trianon, amelynek a Rekviem egy nemzetért című életfámmal állítottam emléket. Azon az 1849-es világosi fegyverletételtől kezdve 2004-ig a történelem több sorstragédiáját is megemlítettem. Kőbe véstem Feszty Árpád a Magyarok bejövetele című körképének központi jelenetét és a vérszerződést is...“ – említett párat kedvenc témái közül a termékeny művész.

Kulisszatitkai közül azt is elárulta, hogy bármilyen keménységű fával képes dolgozni, ám mégis a hársfa a kedvence.

„Amikor nem volt pénzem jobb alapanyagra, akácfát rendeltem, azt formáltam-faragtam. Elég kemény fafajta, de ahhoz is hozzá lehet szokni, végül megadja magát. Persze, ha lehetőségem nyílik választani, akkor a hársfa mellett voskolok, mert annak a rostjai közé könnyebben és mélyebbre is be tudok hatolni. Különféle méretű képeim vannak. Például a Feszty-körkép központi jelenetét 1,40 x 0,70 méteres nagyságban faragtam ki, az az egyik legnagyobb művem. A másik legnagyobbat, a kiállításaim központi munkájának számító, kitelepítést megörökítő képemet az egyik naszvadi Tűzvirág Nemzetközi Képzőművészeti és Zenei Fesztivál alatt faragtam. Mivel azt odaajándékoztam a naszvadi szervezőknek és mindig kölcsönöznöm kellett a kiállításaimra, inkább lefényképeztettük. Újabban már inkább annak a felkasírozott, teljes nagyságú fotóját mutatjuk be a tárlatokon, hogy azt ne kelljen mindig vissza-visszakérnem“ – mondta el a továbbiakban.

V. Nagy János László fafaragványait már számtalan hazai és magyarországi kiállításon nagy sikerrel mutatták be, s a saját krónikájába a látogatók által emlékül hagyott bejegyzések is dícsérik művészetét, kézügyességét és sajátos magyarság-misszióját.

„Engem minden kiállításom megrendezése nagy örömmel tölt el, legyen annak a helyszíne egy kisközség vagy egy nagyváros. Például a magyarországi helyszínek közül megemelíteném Isaszeget, Szegedet, Kiskunfélegyházát, Csepreget és a nagy kedvencemnek számító Budafokot, ahol a bornapok alatt közel négyezren megfordultak és szemrevételezték a műveimet. Képeimmel a Felvidéket is bejártam, így Észak- és Dél-Komáromban, Udvardon, Szőgyénben, Búcson, Ekecsen..., s több iskolában is bemutatam azokat. A visszajelzésekből az derült ki, hogy elnyerték a látogatók tetszését. Annak pedig külön örülök, hogy a gyerekek is érdeklődve nézegették azokat, majd a pedagógusaiknak tettek fel kérdéseket történelmünk egy-egy tankönyveikben alig vagy egyáltalán nem taglalt eseményéről. Dunaszerdahelyről is érdeklődést mutattak a kiállítási anyagom iránt, Gömörben is szívesen látnának, csak még nem pontosítottuk a konkrét időpontokat. Lehetőségeim szerint szívesen teszek eleget a különféle meghívásoknak“ – fejtette ki a Hírek.sk-nak.

Megjegyezte: számára nem a képzőművészeti versenyek zsűritagjainak a véleménye az elsődleges, sokkal inkább az, hogy eljusson a fafaragványai által közvetített üzenet a magyar tárlatlátogatókhoz.

„Nem az a lényeges, hogy engem valaki mekkora felvidéki művésznek tart, kapok-e díjat egy versenyen, illetve meghívnak-e egy Európa Parlamentben vagy másutt megrendezendő csoportos tárlatra, vagy sem. Sosem tolakodtam az efféle rendezvényekre, mert sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy a műveimmel hozzájáruljak a magyarságtudat erősítéséhez, a hamis történelemoktatás korrigálásához és talán nem túlzás azt állítanom, hogy némileg az asszimiláció megfékezéséhez is. Tulajdonképpen ez a segíteni akarás az ars poeticám lényege“ – magyarázta az ógyallai alkotó.  

Végül portálunk arról érdeklődött, hogy túl a 70. életévén melyek a legnagyobb megvalósulásra váró tervei.

„Azt már sikerült elérnem, hogy két komáromi kórusban énekelhessek, amit nagyon élvezek. Mivel a magyar történelem kimeríthetetlen témakör, még nagyon sok fejezetét szeretném fába vésni. Úgy érzem, hogy foghíjas a tárlatom, hiszen például még az 1848-as magyar szabadságharc és forradalom témakörével sem foglalkoztam. A török időkből csak egy képem van, amely Eger várának ostromát örökíti meg. A kuruc időkkel is szívesen foglalkoznék, hogy teljes körűbbé váljon a kiállítási anyagom. Ha majd egyszer végleg távoznom kell, akkor szeretnék magam mögött hagyni egy átfogó tárlatanyagot, amely láttán az idősebbek esetleg nosztalgiázhatnak, a fiatalabbak pedig abból okulhatnak és elgondolkodhatnak egy-egy esemény következményein, tanulságain“ – zárta tájékoztatását V. Nagy János László fafaragó művész.