Érsekújvár más szemmel
Kollektív kiállítás nyílt „Érsekújvár az érsekújvári képzőművészek és fényképészek szemével” címmel az érsekújvári VUNAR részvénytársaság vezetősége által létrehozott galériában október 4-én. A kiállítást Gémesi Julianna nyitotta meg, az eddig megvalósult kiállítások szervezője kétnyelvű szónoklatot intézett az érdeklődőkhöz.
A kiállítások és a VUNAR Galéria története az 1986-os évbe nyúlik vissza, és részét képezi a VUNAR Szerszámgépipari kutatóintézet 47 éves múltjának, amely 1992-től működik részvénytársaságként. Ahogy Gémesi elmondta, a kiállítások megszervezése és a Galéria működtetése nem tartozik a részvénytársaság vállalkozói tevékenységébe. A kiállításokat önkétes alapon szervezik meg, barátok, volt munkatársak, de a családtagok segítsége is jelentősen hozzájárul minden egyes esemény létrehozásában.
2014 óta rendezik meg a mindig más művész tematikájával foglalkozó kiállításokat: 2016-ban Dolány György, 2017-ben Janiga József, 2018 februárjában Lábik János (in memoriam) festőművészek műveinek tárlatát hozta tető alá. Minden egyes rendezvénnyel tovább akarja vinni a hagyományokat, amelyek már a ’90-es évektől hozzá tartoznak a VUNAR Galéria tradícióihoz.
Az idei második kiállítás lehetővé tette a tárlatlátogatók számára, hogy a kiállított művek által a város szépségeit jeles érsekújvári születésű, illetve a városban tevékenykedő képzőművészek és fényképészek szemével tekintsék meg. A földszinti kiállítóterületen 170 fényképből álló gyűjteményt helyeztek el, amelyen Érsekújvár 120 éves történelmét örökítették meg az alkotók. A kiállítás ezen részét Érsekújvár neves művészfotográfusa, Berta András és Strba Sándor helytörténész rendezték be. A továbbiakban a város jeles és méltán híres szobrászművész Szilágyi Tibor négy szobrát és hat reliefjét, valamint ifj. Szilágyi Tibor hat szoboralkotását is ugyanitt tekinthették meg az érdeklődők.
Az emeleti kiállítóterületen 67 festmény, 17 festőművész alkotása, köztük neves érsekújvári születésű művészek, de kevésbé ismert, vagy régen látott, vagy már elfelejtett festők műveit is megfigyelhette az érdeklődő. A kiállítók között ott volt: Thain János, Jánoska Tivadar, Székházy Tódor, Vágovits Károly, Szabó László, Zmeták Ernest, Luzsicza Lajos, Štefan Sudolský, Július Nágel, František Jasics, Hadvig Vadkerti Julianna, Ružena Oláhová, Bresťák Sándor, Csémy Éva, Újváry Kanyicska Csaba, Natália Blaškovičová, Henrieta Bratová.
A VUNAR Galéria emeleti kiállítóterületén helyezték el Vanek Imre Érsekújvár híres akadémiai szobrásznak 7 alkotását, valamint Szilágyi Tibor róla készült szobrát, és Hadvig Vadkerti Julianna 5 kerámia alkotását. A kiállított műveket 19 magángyűjteményből bocsátották a szervezők rendelkezésére.
A rendezvény jó alkalom volt arra, hogy az érdeklődők megismerkedhettek a kiállító művészekkel és azon művészek hozzátartozóival, akik már eltávoztak az élők sorából.
Thirring Viola, érsekújvári születésű, de jelenleg Budapesten tevékenykedő színésznő egy Babits Mihály verssel kedveskedett a jelenlévőknek. Utána Nágel Péter zongoraművész játéka következett, majd Strba Sándor helytörténész mondott ünnepi beszédet a kiállítás alkalmából.
Beszédében elhangzott, a haza, a szülőföld utáni ragaszkodás, amelyről leginkább a költők, írók tudtak mindig is lényegretörően szólni. Bálint György, költő, műfordító, kritikus idézetét hozta el magával Strba Sándor, Bálint így fogalmazott A Haza című versében: „...csendesen, de erősen érezzük, hogy tartozunk valahová. Egy fizikai és szellemi tájhoz, mely elidegeníthetetlenül a miénk. Néhány mező, vagy domboldal, amit talán csak a vonatablakból láttunk; egy-egy kép, szobor és regény; egy budapesti utcaszöglet; néhány Vörösmarty- vagy Ady-strófa; egy-egy nagyon régi népdal a legújabb gyűjtésekből; színehagyott ruhájú, csendes parasztok és félmeztelen, külvárosi gyerekek, akiket szavak nélkül is megértünk az alanyi és tárgyas ragozás, a hangrendi illeszkedés és az ikes igék, ez az, amit sohasem lehet elvenni tőlünk, amitől nem tudunk, és nem is akarunk megszabadulni, és amit így szoktak jelölni: HAZA.” Strba Sándor kijelentette, hogy a kiállítás ötletének megvalósítását a szülőföld megismerése és szeretete ihlette, valamint keltette életre. „A szerzők minden ecsetvonása magán viseli a szülőföld szellemi hagyományait” – hangoztatta Strba.
Azt is elmondta, hogy számos, ma már nem létező épület és utca csak az idősebbek emlékezetében él. A múlt ismerete hozzátartozik a jelen és a jövő alakulásához. A kiállítás ezen része egy séta keretén belül szeretné bemutatni a már nem létező épületeket, a szanálás következtében eltűnt utcákat, házakat, amelyek szerves részét képezték a városnak. „Egy város gazdag kulturális örökségei csak akkor válnak igazi értékké, ha azt feltárjuk, magunkévá tesszük, megismerjük” – vallotta Strba. Hozzátette, hogy világképünk a művészet nélkül tökéletlen lenne. Mert a művészet a kifejezés öröme, ugyanis kifejezi azt, amiben élünk, amit látunk, amit már átéltünk, s ami nélkül nem lehet élni. Mert a művészet szebbé akarja tenni a világot.
E kiállítás megszervezésének célja és feladata volt, hogy gazdag, maradandó élményt nyújtott a tárlatlátogatók számára. Nem utolsó sorban pedig Gémesi Julianna azt szeretné elérni a kiállítások által, hogy a középiskolák a Galériában tartsák meg képzőművészeti óráikat, ugyanis szerinte a galéria remek lehetőséget biztosítana a gyerekeknek Érsekújvár megismerésének érdekében.
