Érintésérzékelők segítik a denevérek akrobatikáját
WASHINGTON. Kutatók először demonstrálták, hogy a denevérek azért képesek olyan lélegzetelállítóan pontos manőverekre, mert szárnyuk igen érzékeny érintésérzékelőkkel van felszerelve. Ezek a sejtek a légáram nüansznyi változására is reagálnak.
Az amerikai kutatóknak a Cell Reports folyóiratban publikált tanulmánya demonstrálja, a denevérszárnyban található érzékelő receptorok miként küldik el a légáramról begyűjtött információkat az agyi idegsejteknek, ezzel lehetővé téve, hogy a bőregér a másodperc töredéke alatt módosítsa repülési irányát.
Cynthia F. Moss és csapata a barna késeidenevért szemelte ki a vizsgálathoz. A bőregerek az egyetlen emlősök, amelyek képesek az izomerővel hajtott repülésre, másodpercenként akár 8 méteres sebességgel és olyan légi manőverekkel, amelyekre mi csak áhítozunk.
A kutatók feltárták, hogy ama evolúciós folyamat, amely lehetővé tette a bőregereknél a szárnyak kialakulását, szokatlan taktilis „áramkörrel” is ellátta őket, amely nemcsak növeli a szabályozás mértékét repülés közben, hanem lehetővé teszi, hogy mászásra, utódjaik dajkálására és rovarok elfogására is bevessék szárnyukat.
A csapat elsőként az érzékelő receptorok sorát fedezte fel a denevérszárnyakban, ezek többsége a szárnyakat borító apró szőrszálak alapjánál csoportosul. A két fajta sejtek elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy a bőregér repülés közben érzékelje a légáram változását, ahogy az megborzolja a szőrszálakat.
A szőrszálak stimulálásával észlelték, hogy az elsődleges szomatoszenzoros (a bőrből és a belső szervekből érkező ingerek és érzékelésükkel kapcsolatos) kérgükben lévő idegsejtek pontosan időzített, de szórványos aktivitás-kiugrással reagálnak, ami azt sugallja, hogy az áramkör kalauzolja az állatokat a gyors, dinamikus repülés során.
Arra is fény derült, hogy a denevérszárnyak idegi ellátottsága teljesen eltér más emlősvégtagokétól, ami segédkezhet annak felderítésében, miként fejlődtek evolúciójuk folyamán. A kutatókat meglepte annak felfedezése is, hogy a szárny bőrében lévő idegsejtek, nemcsak a gerincvelő felsőbb részeivel - ahol a mellső végtagok általában összekapcsolódnak vele - fonódnak össze, hanem az alsóbbakkal is, amelyek tipikusan egy állatnak csak a törzsét működtetnék. Eme szokatlan konfiguráció révén a denevér egész teste a repüléshez adaptálódott.
Az eredményekkel feltárhatják, a denevérek hogyan alkalmazzák ezeket az érzékelési információkat a precíziós repüléshez sötétben és a repülés közbeni zsákmányszerzésben, emellett a légáramlatokhoz igazodni képes légi járművek kifejlesztését is elősegíthetik.
Cynthia F. Moss és csapata a barna késeidenevért szemelte ki a vizsgálathoz. A bőregerek az egyetlen emlősök, amelyek képesek az izomerővel hajtott repülésre, másodpercenként akár 8 méteres sebességgel és olyan légi manőverekkel, amelyekre mi csak áhítozunk.
A kutatók feltárták, hogy ama evolúciós folyamat, amely lehetővé tette a bőregereknél a szárnyak kialakulását, szokatlan taktilis „áramkörrel” is ellátta őket, amely nemcsak növeli a szabályozás mértékét repülés közben, hanem lehetővé teszi, hogy mászásra, utódjaik dajkálására és rovarok elfogására is bevessék szárnyukat.
A csapat elsőként az érzékelő receptorok sorát fedezte fel a denevérszárnyakban, ezek többsége a szárnyakat borító apró szőrszálak alapjánál csoportosul. A két fajta sejtek elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy a bőregér repülés közben érzékelje a légáram változását, ahogy az megborzolja a szőrszálakat.
A szőrszálak stimulálásával észlelték, hogy az elsődleges szomatoszenzoros (a bőrből és a belső szervekből érkező ingerek és érzékelésükkel kapcsolatos) kérgükben lévő idegsejtek pontosan időzített, de szórványos aktivitás-kiugrással reagálnak, ami azt sugallja, hogy az áramkör kalauzolja az állatokat a gyors, dinamikus repülés során.
Arra is fény derült, hogy a denevérszárnyak idegi ellátottsága teljesen eltér más emlősvégtagokétól, ami segédkezhet annak felderítésében, miként fejlődtek evolúciójuk folyamán. A kutatókat meglepte annak felfedezése is, hogy a szárny bőrében lévő idegsejtek, nemcsak a gerincvelő felsőbb részeivel - ahol a mellső végtagok általában összekapcsolódnak vele - fonódnak össze, hanem az alsóbbakkal is, amelyek tipikusan egy állatnak csak a törzsét működtetnék. Eme szokatlan konfiguráció révén a denevér egész teste a repüléshez adaptálódott.
Az eredményekkel feltárhatják, a denevérek hogyan alkalmazzák ezeket az érzékelési információkat a precíziós repüléshez sötétben és a repülés közbeni zsákmányszerzésben, emellett a légáramlatokhoz igazodni képes légi járművek kifejlesztését is elősegíthetik.
Forrás
Híradó.hu
