Emelkednek a pedagógusbérek?

A nevezett törvénymódosítással a tárca megítélése szerint az elfogadott kormányprogram két pontját is tejesítenék. A kormány a regionális oktatást érintően ugyanis ígéretet tett, úgy módosítja a jogszabályokat, hogy a pedagógiai és szakalkalmazottak bére 2016. szeptember 1-től átlagosan hat százalékkal emelkedjen. 2018. január 1-től kezdődően, az oktatási-nevelési rendszer alapvető belső átalakulásának feltétele mellett, a béreket rendszeresen évente kellene emelni. A kormány az egyetemi oktatók béremelésére is ígéretet tett.
Mindemellett a törvénymódosítás az egyetemi oktatók esetében egyedi bértáblázatot kíván bevezetni. Jelenleg ugyanis az egyetemi tanárok, valamint a kutatásban, a fejlesztés terén dolgozók, illetőleg az egészségügyi alkalmazottak bérét, akik javadalmazását egyedi rendelkezés nem szabályozza, egyazon bértáblázat szerint jutalmazzák.
A törvénymódosítás szeptember 1-től lépne érvénybe.