Először láthatja a nagyközönség Casanova emlékiratait
PÁRIZS. Casanova, a szabadság szenvedélye címmel állították ki a párizsi Nemzeti Könyvtárban a híres nőcsábász emlékiratait.
Az olasz utazó, író és kalandor a Wallenstein grófok könyvtárosaként a csehországi Duchcov (Dux) kastélyában írta meg Életem történte címmel visszaemlékezéseit. Casanova, aki tökéletesen beszélt több európai nyelvet, 1789-től írta francia nyelven önéletírását, szakértők szerint briliáns irodalmi stílusban. A kézirat tisztán olvasható és egyenletes, a szövegben kevés a javítás.
Az író akár napi tizenkét órát is dolgozott a kéziraton 1798-ban bekövetkezett haláláig. Halála utáni hírnevét éppen az emlékiratainak köszönhette. Az in folio formátumban íródott mű 3700 oldalas. 1821-ben Friedrich Arnold Brockhaus német enciklopédiakiadó tulajdonába került a kézirat. A második világháború alatt csodával határos módon maradt meg az épület pincéjében, amely teljesen megsemmisült Lipcse bombázása alatt. A kézirat a háború után a Német Szövetségi Köztársaságba került.
A mű kiadásainak többsége nagyban különbözött az eredetitől. 1822-ben jelent meg első ízben németül, erősen cenzúrázva. 1826-ban ezt a szöveget fordították vissza franciára, s ebből is további részeket kihúzott a cenzor. Egyre több kalózkiadás jelent meg, amelyeknek szövege mind jobban távolodott az eredetitől, az asszonyokkal töltött szerelmes jelenetek leírásától, amelyből százhúsz található az önéletírásban.
A memoár teljes egészében csak 1960-ban jelent meg több nyugati országban, miután szakértők tanulmányozták az eredeti kéziratot. A tulajdonosok ezalatt a nagyközönségnek nem mutatták meg a könyvet. A magyarázat az volt, hogy a könyvben valamennyi nő neve kezdőbetűvel jelent meg, hogy ne sértsék meg az utódokat.
Magyarul többek között Szerb Antal (Giacomo Casanova emlékiratai, Atlantisz Könyvkiadó, 1998), illetve Kolozsvári Grandpierre Emil (Giacomo Casanova: Emlékiratok, Gondolat, 1960) fordításában jelent meg.
2007-ben az akkori tulajdonos úgy döntött, hogy eladja a kéziratot. Az első ajánlkozó a francia Nemzeti Könyvtár volt, amely nem hivatalos értesülés szerint tízmillió euróért (több mint hárommilliárd forint) jutott az emlékiratokhoz.
Az író akár napi tizenkét órát is dolgozott a kéziraton 1798-ban bekövetkezett haláláig. Halála utáni hírnevét éppen az emlékiratainak köszönhette. Az in folio formátumban íródott mű 3700 oldalas. 1821-ben Friedrich Arnold Brockhaus német enciklopédiakiadó tulajdonába került a kézirat. A második világháború alatt csodával határos módon maradt meg az épület pincéjében, amely teljesen megsemmisült Lipcse bombázása alatt. A kézirat a háború után a Német Szövetségi Köztársaságba került.
A mű kiadásainak többsége nagyban különbözött az eredetitől. 1822-ben jelent meg első ízben németül, erősen cenzúrázva. 1826-ban ezt a szöveget fordították vissza franciára, s ebből is további részeket kihúzott a cenzor. Egyre több kalózkiadás jelent meg, amelyeknek szövege mind jobban távolodott az eredetitől, az asszonyokkal töltött szerelmes jelenetek leírásától, amelyből százhúsz található az önéletírásban.
A memoár teljes egészében csak 1960-ban jelent meg több nyugati országban, miután szakértők tanulmányozták az eredeti kéziratot. A tulajdonosok ezalatt a nagyközönségnek nem mutatták meg a könyvet. A magyarázat az volt, hogy a könyvben valamennyi nő neve kezdőbetűvel jelent meg, hogy ne sértsék meg az utódokat.
Magyarul többek között Szerb Antal (Giacomo Casanova emlékiratai, Atlantisz Könyvkiadó, 1998), illetve Kolozsvári Grandpierre Emil (Giacomo Casanova: Emlékiratok, Gondolat, 1960) fordításában jelent meg.
2007-ben az akkori tulajdonos úgy döntött, hogy eladja a kéziratot. Az első ajánlkozó a francia Nemzeti Könyvtár volt, amely nem hivatalos értesülés szerint tízmillió euróért (több mint hárommilliárd forint) jutott az emlékiratokhoz.
Forrás
MTI
