2013. június 29., 09:57

Eladó a világ legnagyobb ABBA-gyűjteménye

STOCKHOLM. A valaha kalapács alá került legnagyobb, 25 ezer darabos ABBA-gyűjteményre licitálhatnak az érdeklődök a Stockholm's Auction House augusztusi árverésén.
A kollekció jelenleg Thomas Nordin tulajdonát képezi, ő 39 évvel ezelőtt, 9 évesen kezdte gyűjteni az ABBA-relikviákat, miután édesanyjától megkapta az együttes Waterloo című slágerének kislemezét. Nordin, aki mindössze három tárgyat fog megtartani a gyűjteményből, a Svéd Rádiónak nyilatkozva mondta el, hogy az ötödik X felé közeledve úgy érezte, eljött az idő a változtatásra.

Az árverést augusztus 10-11-re hirdették meg, a nagyközönség pedig péntektől az aukciósházban veheti szemügyre a tárgyakat, amelyeket augusztus 10-ig az interneten is meg lehet nézni.

A szabóként dolgozó Nordin a barátai, más gyűjtők, könyves- és lemezboltok, valamint az internet révén tett szert gyűjteményére, amelynek egyik legpompásabb darabja egy pár - kifejezetten az amerikai piacra szánt - ABBA-klumpa. 1999-ben az egész kollekciót kölcsön kapta a stockholmi Északi Múzeum az ABBA The Exhibition című tárlathoz.

A gyűjtemény két kiemelkedő darabja egy-egy nagylemez, amely soha nem került kereskedelmi forgalomba: 15 ezer korona (1660 euró) a kikiáltási ára a Saang till Görel című albumnak, amely mindössze 50 példányban készült 1979-ben az együttes egyik asszisztensének 30. születésnapjára, s legalább 25 ezer koronát (2830 eurót) remélnek a Hovas Vittne című korongért, amelyet 200 példányban adtak ki 1981-ben Stig Anderson producer 50. születésnapjára.

Az ereklyegyűjtemény egyedülálló kollekciót foglal magában újságkivágásokból, mert az együttes maga nem gyűjtötte a róluk szóló cikkeket, ezt Thomas Nordin helyettük is megtette 1974-től napjainkig. A gyűjtő nem tudta megvalósítani álmát, saját ABBA-múzeum létrehozását, de most reméli, hogy a nemrég megnyílt stockholmi ABBA Múzeum licitál a páratlan gyűjteményre.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.