2012. július 2., 12:28

Egységes médiacég létesül Győrben

GYÕR. Egy vállalkozásba egyesíti médiaérdekeltségeit Győr - jelentette be a Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési társaság elnök-vezérigazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón.

Sági Géza közlése szerint 25,5 millió forintból múlt pénteken megvették az egyik helyi televíziót működtető Revita Zrt. 51 százalékát, míg a fennmaradó részt az Universitas Győr Alapítvány vásárolta meg.

"A város és a Győr-Szol már elég régóta azon gondolkodik, illetve munkálkodik, hogy egy egységes arculatú, városi tulajdonban lévő, egységes médiacéget hoz létre" - mondta, ennek első elemeként említve, hogy 2008-ban létrehozták a cég média- és kommunikációs üzletágát.

Az elnök-vezérigazgató jelezte: augusztus elsejei hatállyal ebbe a cégbe kerül át a városi hetilap nyomtatott és online kiadása, valamint a szintén GyőrPlusz nevű rádió és a most megszerzett televízió munkatársai.

Hangsúlyozta, a Győr-Szol elkötelezett a Revita televízió fejlesztése és az ehhez szükséges pályázati források feltárása, megszerzése iránt. Az egységesítés egyik elemének nevezte, hogy a Revita televíziót a tervek szerint Győr-Plusz Média névre keresztelnék át.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.