Egy új kiállítássorozat nyitányán jártunk - KÉPEKKEL
Hangulatok címmel, május 24-én nyílt meg, s három hónapig látható a Levél Kedvesemnek ifjúsági lap és a Szinnyei József Könyvtár közös fotókiállítása az intézmény Nádor utcai részlegén. Az új sorozat nyitányaként Prezmeczky Péter és Ferenczi Éva 12-12 művét szemrevételezhette a földszinti „folyosógalériában“ összegyűlt, meglepően sok érdeklődő. Fabó Mária könyvtárigazgató üdvözlő szavai után az alkotókat Kurucz Ottó fotóművész mutatta be.
![Egy új kiállítássorozat nyitányán jártunk KÉPEKKEL](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2023-05/prez_11.jpg?itok=R3lrdlHU)
A megnyitó előtt Saláth Richárd alapító főszerkesztő a Ma7-nek elmondta: „Évi és Péter a Levél Kedvesemnek ifjúsági lapban indított fotográfiai sorozatunkban nem mint kezdő, hanem már elismert kortárs fotósként szerepelnek. Ez a kiállításuk pedig a könyvtárral közös tárlatsorozatunk bevezetője. A továbbiakban szárnybontogató alkotókat mutatunk majd be, akik a könyvtárban szintén kiállítási lehetőséget kapnak, s ekképp sikerélményhez juttatjuk őket“. Fabó Mária könyvtárigazgató köszöntőjéből kiderült: szívesen ad(ott) helyet a már bizonyított és kezdő tehetségeknek is.
Kurucz Ottó fotográfus, a Levél Kedvesemnek Fotószalonjának vezetője a humorral is átszőtt megnyitó beszédében leszögezte: Évi és "Prézi" e sorozatban kakukktojásnak számítanak, hiszen már nem tartoznak a kezdő fotósok közé, hanem a szlovákiai viszonylatban legjobbnak számító Helios Fotóklubjának a tagjai. Ehhez pedig már minőséget kellett prezentálniuk.
„Három hónapig látható 12-12 jó képük, amit összerakni nem semmi. Egy régi mester szerint a fotográfusok első tízezer fotója a legrosszabb fotójuk. Ezen ők már régen túl vannak...“ – fejtette ki. Felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy az életrajzuk a kiállításuk elején olvasható. Nagyon változatosnak nevezte ezt a válogatásukat. „A kép belül van. Ha belül nincs, akkor nem jó az a fotó. A képet nem a kamera készíti, hanem a szem, a szív és az agy. E csodálatos kollekcióban ez mind látható: szívvel-lélekkel, jó szemmel készült“ – hangzott a méltatása. Végül az alkotók elárulták: mindketten meglepődtek a sok jelen levő érdeklődő láttán, s megköszönték a jelenlétüket.
Bár az alsó képgalériánkban megtalálható az említette két életrajz, azokból „dióhéjban“ itt is idézünk. A komáromi kulturális-társadalmi élet ismert személyisége Prezmeczky Péter alias Prézi AZSF, tagja a komáromi Helios Fotóklubnak, a budapesti székhelyű Magyar Fotóművészek Világszövetségének és a rózsahegyi központú Szlovák Fotószövetségnek (ZSF). Aktívan 2000 óta fotózik, alkotásaiban a tájfotó, a csodálatos természet és a csendélet dominál. Rendszeres résztvevője csoportos kiállításoknak, versenyeknek, pályázatoknak Szlovákiában, Magyarországon, Romániában és Szerbiában, valamint a Helios tagkiállításainak és nemzetközi fotópiknikeknek.
A csallóközaranyosi születésű Ferenczi Évi biztosítási szakemberként dolgozik, miközben tíz éve autodidakta fotós, és tanfolyamokon csiszolta tehetségét. 2019-ben talált rá a Helios Fotóklubra, ami meghatározó volt számára. Számos stílusban kipróbálta már magát, s több területen sikerült emlékezetest alkotnia. Kedvenc fotótémája az ember. Kifinomult látásmóddal rendelkező, tehetséges alkotó, munkásságát érdemes figyelemmel kísérni. Látni kell a műveiket, s kíváncsian várjuk a folytatást!
![Egy új kiállítássorozat nyitányán jártunk KÉPEKKEL](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/2023-05/prez_4.jpg?itok=Q06FQGx8)