2018. október 20., 14:08

Egy éves a kassai MaJel Rovás Központ

Egyéves fennállását ünnepelte a kassai Magyar Jelenlét Háza, a MaJel Rovás Központ, ahol ebből az alkalomból megrendezték a Magyar Jelenlét Napját.

img_0166.jpg
Galéria
+32 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergő

A zenében, táncban és finomabbnál finomabb ételekben bővelkedő rendezvény keretében öt település – Alsólánc, Komaróc, Makranc, Nagyida, Tornagörgő – mutathatta be gasztronómiai különlegességeit, a BistRovás pedig vadraguval és hagymalepénnyel várta a látogatókat. Krupár Luca, a Petőfi Program ösztöndíjasa és az encsi Bubulyka néptánccsoport tagjai táncházat tartottak Pusko Márton, a Parapács prímása és a Csámborgó zenekar kísérete mellett.

Fotó:  Fábián Gergő

Megélni a magyar közösséghez való tartozást

Czimbalmosné Molnár Éva, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztályának vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, a magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a Kárpát-medencei külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítésére, ezért is támogatta ennek a háznak a létrejöttét, megvalósítva ezzel a kassai magyarok régi álmát, hogy nekik is legyen egy otthonuk, igazodási pontjuk. Az álom egy évvel ezelőtt valósággá vált, létrejött a ház, amely méltó helyet ad rendezvényeiknek, ünnepségeiknek, találkozóiknak, alkotásaiknak – mondta. Hozzátette, talán az utolsó előtti pillanatban létrejött Kassán egy kis sziget, egy hely, ahová a magyarok betérhetnek, megélhetik életkortól függetlenül a magyar közösséghez való tartozásukat.

Fotó:  Fábián Gergő

Czimbalmosné Molnár Éva leszögezte, a magyarság jövőjének kulcsát a fiatalok jelentik, a magyar kormány pedig elhivatott abban, hogy a külhoni magyar fiatalság szülőföldön való boldogulását elősegítse. „Ilyen falak között köttetnek olyan életre szóló barátságok, ismeretségek, amelyek később a magyar jövő alakulását meghatározzák. Éppen ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy Kassán is van olyan hely, ahová az ifjúság is betérhet, megélheti a magyar közösséghez való tartozását, mindeközben pedig a felvidéki magyar közösség jövőbeli szellemi vezető ereje épül és formálódik” – fogalmazott. Szabó Magdát idézve rámutatott, az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. „Kívánom, hogy valamennyien találják meg a menedéküket, szerepüket itt a Magyar Jelenlét Házának falai között, a közösségben, a felvidéki magyarság körében és magyar nemzetünkben” – zárta gondolatait a főosztályvezető.

Fotó:  Fábián Gergő

Igazi magyar központ Kassán

Szabó Ottó, a Rovás elnöke óriási dolognak, fantasztikus eredménynek nevezte, hogy az Erzsébet utcán megnyílhatott az új központ és a FiguratiF Galéria, hogy beindulhatott a művészkávézó és bisztró, hogy működnek a rezidenciáik, az esti iskoláik alkotóműhelyei. Hozzátette, a tavalyi év elején jutottak hozzá az Erzsébet utcai ingatlanhoz, egy nagyszerű épületkomplexumhoz, amelyben maradéktalanul megvalósíthatják a célkitűzéseiket és az elképzeléseiket. „Amely egy igazi magyar központtá nőheti ki magát Kassán. Amely a létezésével tagadja azt az állítást, hogy nincs Kassának magyar jelene, élő kultúrája és kortárs művészete” – fogalmazott.

Fotó:  Fábián Gergő

Mindig történik valami

Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója hangsúlyozta, a jövőre 25 éves Rovás számára nagyon fontos és szükséges lépés volt, hogy egy évvel ezelőtt beköltözhetett ebbe az ingatlanba a város központjában, ugyanis a régi központ sokak szerint távol esik az emberek mindennapi útvonalától. Hozzátette, a Magyar Jelenlét Háza az elmúlt egy évben számos sikeres eseménynek adott otthont, a különböző fesztiválok, a Karácsony nagyinál és a Pünkösdölő elnevezésű rendezvény, a könyvbemutatók, kiállításmegnyitók sok érdeklődőt vonzottak. Mint mondta, büszkék a Kolár Péter könyvhagyatékát őrző könyvtárukra, a varsói egyetem alakulóban lévő konzultációs központjára, arra, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségnek partnerei konferenciáik, továbbképző tanfolyamaik megvalósításában, s számos kassai civil szervezetnek is helyszínt biztosítanak a rendezvényeik számára. Két hónappal ezelőtt egy konyhát is létesítettek, így a BistRovás nevet viselő bisztró finom ételekkel várja az ebédelni óhajtókat. „Nálunk mindig történik valami, nálunk folyton változik minden, hiszen körülöttünk is mindig változik a világ. Mi ehhez a folyton változóhoz próbálunk idomulni, igazodni, ezt követni vagy olykor éppen elöl járni. Ehhez mindannyiuk segítségére szükség van: azzal, hogy megtisztelnek bennünket jelenlétükkel” – zárta gondolatait Kovács Ágnes.

Fotó:  Fábián Gergő

A köszöntőket követően fellépet az encsi Bubulyka néptánccsoport, Krupár Luca énekelt, illetve a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Szeniorok hagyományőrző csoportja is bemutatkozott, végezetül pedig a Gablyasz Band szórakoztatta zenéjével a vendégeket.

img_0166.jpg
Galéria
+32 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.