2013. augusztus 30., 16:09

Èaploviè eltökélte: végrehajtja, amit eltervezett

POZSONY. Dušan Èaploviè a TASR hírügynökségnek cáfolta a hírt, hogy pártja az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) leváltását fontolgatja. Az oktatási miniszter azt mondta, szándékában áll befejezni, amit eltervezett.

A Nový Èas szellőztette meg, hogy inog Dušan Èaploviè miniszteri széke. A napilap  információi szerint pártja nincs megelégedve a munkájával. A pedagógusok sztrájkja, és a tárcánál végzett állami ellenőrzés eredménye lehet távozásának oka - írta a Nový Èas.  Az oktatási miniszter szerint alaptalan a híresztelés. Nincs tudomása arról, hogy a Smer-SD mérlegelte volna a leváltását, neki pedig nem áll szándékában önszántából távozni.

"Nem féltem a székemet, minden ember helyettesíthető. De a céljaimat meg akarom valósítani, akkor is, ha ezek a célok egyesek nemtetszését váltja ki. Ha a közvélemény elutasítja őket, c'est la vie, ilyen az élet. Ám a párt vezetésének ezzel nincs problémája" – nyilatkozta. Hozzátette: tagja a Smer-SD elnökségének és alelnökként a párt legszűkebb vezetésének is, ahol menesztéséről nem volt szó.

Az oktatási miniszter székfoglaló beszédében sarkalatos változtatásokat jelzett előre az oktatásügyben. Néhány már megvalósult, mások az előkészítés fázisában vannak. Jelenleg tárcaközi véleményezés alatt van a módosítandó állami tanterv, amely 2015-től kötelező matematikai érettségi bevezetésével számol.

Dušan Èaploviè kötelezővé akarja tenni a matematikai érettségit azoknak a diákoknak, akik 2015-től gimnáziumban vagy középiskolában szeretnék folytatni a tanulmányaikat. A változás tehát elsőként a jövőre nyolcadik osztályba lépő tanulókra vonatkozna. „A kötelező érettségi tantárgy bevezetése nem érintheti azokat a tanulókat, akik az idén nyertek felvételt a középiskolákba. Ez nem lenne igazságos” – közölte a miniszter.

Döntését Èaploviè azzal indokolta, hogy a matematika fontos a logikus gondolkodás szempontjából, s azoknak sem árt, akik szociális vagy humán irányzatú főiskolákon folytatják majd a tanulmányaikat. A főiskolai tanárok szerinte gyakran panaszkodnak, hogy a gimnáziumokból kikerült diákok matematikai tudása alig éri el a kilencedikesek szintjét. Az alapiskolák alsó és felső tagozatán még elfogadható a tudásszint, később azonban nem - véli az oktatási miniszter.

Az  új tanterv, amelyet október végéig véleményeznek a tárcák, többek között  a matematika és a természettudományi tárgyak óraszámának bővítését is javasolja. A miniszter szerint a jövőben minden gimnáziumnak legalább egy természettudományi tagozatos osztályt kellene nyitnia. „Külföldön ez mindenütt így van. A matematika egy klasszikus tantárgy, megteremti annak a feltételeit, hogy a gyermek megtanuljon logikusan gondolkodni, s ne csak a betűkkel, de a számokkal is tudjon bánni”- hangoztatta.

Martin Fronc volt kereszténydemokrata (KDH)  oktatási miniszter nem híve a kötelező matematikai érettséginek. „Támogatom a matematikai érettségit, de nem tenném kötelezővé„ - nyilatkozta. Elrendelné viszont a szabadon választhatót természettudományi tárgyakból a kötelező érettségit a 2005 előtti gyakorlatnak megfelelően, melyet Ján Mikolaj exminiszter változtatott meg.  Froncnak nem tetszik, hogy bár a természettudományi tantárgyak jelentős óraszámot kapnak az iskolákon, érettségizni mégsem kell belőlük. Szerinte éppen a természettudományi tárgyaknak köszönhetően tanulnak meg a diákok logikusan gondolkodni és szereznek szakmai jártasságot.

1989-ig kötelező volt érettségizni matematikából. Jelenleg a szlovák és egy idegen nyelvből, s  két szabadon választható tantárgyból érettségiznek a középiskolás diákok. A matematikát, amely a választható tantárgyak között szerepel, idén a végzősök 14,6 százaléka választotta érettségi tantárgynak. Közülük 140 megbukott az írásbelin, így szeptemberben meg kell ismételnie a vizsgát.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.