2011. április 12., 15:24

Duna-kiállítás magyar-szlovák projekt keretében

GYÕR. A Duna folyó történetét bemutató kiállítás nyílt kedden Győrött a Xantus János Múzeumban. Az esztergomi Duna múzeum tárlata uniós támogatással megvalósult projekt eredménye, amelybe más magyar és szlovákiai múzeumok, köztük a Duna-kiállításnak helyet adó győri közgyűjtemény is bekapcsolódott.

 „A folyó, amely éltet és összeköt – A Duna című kiállítás, amely július 31-ig látogatható, áttekintést ad a Duna történetéről, egyebek között a Római Birodalomban betöltött határfolyó szerepéről, a folyó mentén zajló török kori életről, a 19. századi hajózásról és hídépítésekről“, mondta Szalkai Tímea, az esztergomi múzeum igazgatója az MTI-nek.

A tárgyi emlékek, makettek felidézik az évszázadok alatt kialakult népi mesterségeket, köztük a vizahalászatot, az aranymosást, a faúsztatást. A kiállítás elvezet a mába, és aktuális árvédelmi, illetve természetvédelmi kérdésekre is keresi a választ a közgyűjtemény eszköztárának felhasználásával.

„Az esztergomi és a győri Xantus múzeum mellett a visegrádi közgyűjtemény és az érsekújvári múzeum mintegy 94 ezer euró támogatást kapott a közös projektre“, mondta Székely Zoltán, a Xantus múzeum művészettörténésze korábban az MTI-nek. Ebből a forrásból különböző tematikájú bemutatókat rendeztek, a tárlatok anyagának összeállítása során szakmai konzultációkat folytattak.

Miután saját kiállítását már valamennyi múzeum az érdeklődők elé tárta, az idén rotációs rendszerben körbeviszik a kiállításokat valamennyi helyszínre. Győrben elsőként az esztergomi múzeum „vendégkiállítását” láthatják az érdeklődők a magyar–szlovák közös projekt jóvoltából.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.