2011. október 18., 20:45

Doyenek és fiatalok

BUDAPEST. Nyitás a Kárpát-medencére - doyenek és fiatalok címmel nyílt több mint nyolcvan alkotó, köztük mintegy húsz határon túli művész képeit felvonultató kiállítás kedden, a magyar festészet napján a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat megnyitóján Szentgyörgyi József festőművészt a magyar festészet napja életműdíjával, Belényi Szabolcs erdélyi alkotót pedig a fiatal művészeknek járó Maticska Jenő-díjjal tüntették ki.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár beszédében emlékeztetett arra, hogy a festészet napja Szent Lukács napjához kapcsolódik, aki a betegek, az elesettek mellett a festők védőszentje is. Kiemelte, hogy a Magyar Festészetért Alapítvány által szervezett programsorozat keretében idén mintegy ötven rendezvényen vehettek részt az érdeklődők.

Szőcs Géza méltatta az életműdíjjal kitüntetett Szentgyörgyi Józsefet, valamint emlékeztetett arra, hogy a korábbi években olyan alkotók kapták meg az elismerést, mint Lossonczy Tamás, Kokas Ignác, Sváby Lajos, Gerzson Pál, Deim Pál, Konok Tamás, Bartl József vagy Breznay József.

Az idén alapított Maticska-díjjal jutalmazott, még tanuló Belényi Szabolcs nem volt jelen az ünnepségen. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese beszédében úgy vélte, hogy a tizedik alkalommal megtartott magyar festészet napja nemcsak a számvetésre ad okot, hanem a nyitásra is. Az intézményben látható kiállítás egyszerre nyit a fiatal művészek, valamint a határon túli alkotók felé - mutatott rá az igazgató-helyettes, aki szerint mindez azt jelenti, hogy a szervezők "egy és oszthatatlan nemzeti művészetben gondolkodnak".

Szücs György felidézte a fiatalon elhunyt Maticska Jenő torzóban maradt életművét, valamint azt kívánta az ifjú alkotóknak, hogy egyszer majd doyenként is köszönthessék őket.

Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője beszédében a kiállított művek stiláris sokszínűségére hívta fel a figyelmet, valamint emlékeztetett arra, hogy a magyar festészet napjához kapcsolódó programsorozat révén az érdeklődők megismerhették azokat a gondolatokat, amelyek ma a magyar festőket foglalkoztatják, bekapcsolódhattak a köztük folyó eszmecserébe.

A szóvivő szerint ez nemcsak a sokszínű programkínálatnak, hanem a közszolgálati médiumoknak is köszönhető, amelyek beszámoltak a festészeti eseményekről. Szentgyörgyi József az MTI-nek elmondta: nagyon örül az elismerésnek. A Munkácsy-díjas alkotó felidézte, hogy a kiállításra ő kérte fel a doyeneket, pályatársai véleményét, javaslatait meghallgatva.

A művész úgy becsülte, hogy a november 6-ig látható tárlaton több mint ötven mester egy-egy képét tekinthetik meg az érdeklődők. A fiatal képzőművészek tárlatát Bukta Norbert festőművész válogatta össze. Tájékoztatása szerint a galériák által már felfedezett, legígéretesebb alkotók munkáit állították ki, köztük húsz határon túli művész egy-egy képét.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.