Csontváry és Nógrád
Magányos cédrus, a Traui tájkép naplemente idején, Római híd Mosztarban, Az ifjú festő. Csupán néhány alkotás a magát Napút-festőnek meghatározó Csontváry Kosztka Tivadar remekeiből. Az eredetileg gyógyszerészként ténykedő művész életútjában kevésbé ismert tény, hogy Nógrád meghatározó helyszíne volt az életének és a művészetének.
Puntigán József nemrég Csontváry nógrádi éveiről tartott helytörténeti előadásában ezekről az évekről mesélt a hallgatóságnak. A Csontváryt bemutató irodalomban jobbára önéletrajzának azt a mondatát idézik, amely szerint 1884–1894 között itt készült a festői pályafutására. Gács és a gyógyszertárból származó jövedelem teremtette meg számára az anyagi függetlenséget. Szinte bizonyos, hogy a festményeihez használta a gácsi posztót és a gyár festékeit is.
Kosztka Tivadar éppen Párizsban tartózkodott, amikor az Egyetértés c. lapból értesült arról, hogy a minisztérium engedélyezi a gyógyszertárak nyitását. Okleveles gyógyszerészként határozta el, hogy gyógyszertárat nyit. Gácsot találta legalkalmasabbnak, ahol eleget téve a feltételeknek, 1884. december 10-én nyitotta meg a Vörös Kereszthez nevű patikáját. Kimagasló műveltségével és tájékozottságával egyszerű patikusként, egyenrangú partnerként próbált beilleszkedni a nógrádi közéletbe, amelyben aktív szerepet vállalt, közéleti és szakmai írásai a helyi lapokban jelentek meg. Főként az iskolaüggyel és a mezőgazdasággal foglalkozott írásaiban.
Egyik előkészítője és alapítója volt a Felső Nógrádmegyei Magyar Közművelődési Egyesületnek, amely a magyar nyelv terjesztését tűzte ki célul. Emlékirataiban olvasható, hogy Gácson „a magyar szó ritka volt, mint a fehér holló”. A józansága nem hagyta el. Tudta, hogy a Gácsi járásba tartozó községek szlovák többségűek, s ha velük szemben a „magyarosítás” hangnemében szól, a szlovák lakosok messze elkerülik a gyógyszertárát, s nem lesz bevétele. Ezért alkalmazkodott a helyzethez.
Kosztka Tivadar magabiztossága és különös természete kortársai ellenszenvét is kiváltotta. Több támadás érte, melyek közül a legsúlyosabb ok a szesz készítése és árusítása volt. A Forgách család „regále csonkítás” vádjával fogta perbe, amit elveszített, és kártérítésre ítélték. Tartozásai miatt árverés alá helyezték a teljes gyógyszertárat is, melynek eredményeként kevés híján elveszítette azt. A veszélyt sikerült elhárítania, s ezzel együtt a gyógyszertárat számára kedvező feltételekkel bérbe adta, ami biztos jövedelmet biztosított a számára.
Első bérlője Hackenberger László volt, majd a testvére, Kosztka László. Művészi pályafutása 1891-ben kezdődött, amikor Németországba utazott festészeti tanulmányokat folytatni. Bár több festőiskolát látogatott, a művészettörténet mégis autodidakta alkotónak tartja. 1896-ban visszatért Gácsra, ahol ismét néhány évet töltött, de már anyakönyvvezető-helyettesként dolgozott. Majd újra bérbe adta a gyógyszertárát, házát és nagy gyümölcsöskertjét, azzal a kikötéssel, hogy legyen számára fenntartva egy hely, ahol élhet és tárolhatja alkotásait, amikor újra visszatér. A további bérlők közül Székely Sándor fontos szerepet kapott a festő Gácson lévő életművének megmentésében, és abban, hogy irányítsa és vezesse a gyógyszertárat.
Ellentétektől sem mentes viszonyukat a kettejük közötti levelezés őrizte meg. Székely Sándor Trianon után Kecskemétre költözött, ahová több mint 20 Csontváry-festményt vitt magával a padlásról. Az értéküket nem ismerte, többségét a kecskeméti művésztelepen lévő festőlegényeknek adta, hogy a vásznaira fessenek. Néhányan közülük felismerték azok értékét, így megmaradtak a mának. Így menekült meg például a Tengerparti sétalovaglás vagy az Önarckép című festménye.
Csontváry állandó utazásainak költségét a gyógyszertár bérletéből fedezte. Aszkéta életmódot folytatott, a háború alatt a teljes vagyonát elvesztette, beleértve a gyógyszertárat. Szegényen, nélkülözések között élte utolsó éveit. Hivatalosan verőérgyulladásban hunyt el, valójában éhen halt 1919 júniusában. Életművét, alkotásait a sors kegye mentette meg.
A gácsi padláson maradt alkotásainak egy része losonci műgyűjtőkhöz került, a többit az épület tulajdonosai a ház udvarán égették el. Erről a Csontváry-életmű egyik első feldolgozója, Mezei Ottó is beszámolt, aki barátai társaságában 1977 júliusában indult Csontváry nyomában, s első megállójuk Gács volt. Az épület a Ružinsky család tulajdonában volt, akik így meséltek róla: „Ilyen Krisztus-sarut hordott, mint maga. Nyáron minden hajnalban lement a kastély parkjába, a tóra fürödni, még akkor is, ha hideg volt.
Engedélyt adtak neki, mert tudták, hogy akármilyen hóbortos ember, ártalmatlan. Nem evett az kérem húst sem. Az aszalt szilvát szerethette, mert volt, hogy hetekig azon élt. Hallottam, hogy fest, de a képeit csak akkor láttam, amikor beköltöztünk ide, ebbe a házba. Az egész padlás tele volt velük. Rég volt ez már, kérem. Elégettem őket. Koszosak, porosak voltak. Egy darabig jöttek ide valami losonci kereskedőfélék és egyikért-másikért itthagytak ilyen bekeretezett szentképeket, de aztán már azokkal is tele lett a ház. A feleségem meg azt mondta, hogy elege van a nagy jövés-menésből, és akkor lehordtuk a képeket az udvarra, és meggyújtottuk őket. Kellett a hely a padláson. Emlékszem, órákig égett a tűz, pedig azok jól égtek, mert jól kiszáradt fából meg vászonból volt mind.”
Csontváry életét és munkásságát napjainkban Gácson egyetlen, szlovák nyelvű emléktábla őrzi.
Az idén, az emlékéve kapcsán a Gácsi Községi Hivatal, a losonci Phoenix Lutetia polgári társulás és társzervezőik több megemlékezést, kiállítást, kirándulást készítenek.
Az írás megjelent a Magyar7 2019/14. számában.
