2012. szeptember 3., 11:13

Csökkent a pozsonyi múzeumok látogatottsága

POZSONY. Visszaesett a pozsonyi városi múzeumok látogatottsága az idei nyári szezonban a tavalyihoz képest.

A pozsonyi városi múzeumoknak az idén júliusban közel 17 ezer látogatójuk volt, augusztusban pedig mintegy 17 és fél ezren vásároltak belépőt - derült ki az intézmények jegyeladási statisztikáiból.

A tavalyi év augusztusában a városi múzeumoknak csaknem két és fél ezerrel több látogatójuk volt, mint az idei év ugyanezen időszakában, ennek alapján a látogatottság közel 15 százalékkal esett vissza.

Peter Hyross, Pozsony város múzeumának igazgatója szerint, a látogatók számának csökkenése a városban lévő többi hasonló intézményben is megmutatkozott és azt szerinte a rendkívül meleg nyári hónapok okozták, amikor a turisták, de a helyiek is múzeumlátogatás helyett a inkább szabadtéri kikapcsolódási lehetőségek mellett döntöttek.

A tavalyi szezonban a város fenntartásába tartozó múzeumok közül a tavaly júliusban megnyitott pozsonyi történeti múzeum jelentős mértékben megemelte a főváros intézményeinek látogatottsági statisztikáit, ugyanakkor az idén ennek a tárlatnak a látogatottsága is mintegy a felére csökkent.

A város fenntartásába tartozó múzeumi létesítmények közül már hagyományosan a dévényi vár számít a leglátogatottabbnak. Hasonló a helyzet idén is, bár ide is kevesebben látogattak mint az előző években. Végleges adatok ugyan itt még nincsenek, de a jegyeladás várhatóan nem sokkal marad majd el az áprilistól októberig tartó szezonban szokásos 100 ezer körülitől.

A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) által fenntartott pozsonyi múzeumok ellenben az átlagosnál jobb évre számíthatnak az előzetes adatok alapján. A kezelésükbe tartozó, hagyományosan legtöbb vendéget fogadó pozsonyi vármúzeum ugyanis a nyári szezon kezdetétől július végéig kétszer annyi - több mint 16 ezer - látogatót fogadott mint egy évvel korábban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.