Centenáriumi emlékkiállítás Vavrikné Szarka Erzsébet festőművész képeiből Komáromban – KÉPEKKEL
Október 11-ig a komáromi Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli kiállítótermében látható a pozsonyi születésű, 1961-től a 2016-ban bekövetkezett haláláig Komáromban élt Vavrikné Szarka Erzsébet festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás. Az alkotó és férje, Vavrik Gyula hajógyári orvos otthona évtizedeken át a kitelepítések után Felvidéken maradt magyar értelmiség és hasonló gondolkodású ellenzéki barátaik találkozóhelyévé vált, ahol Sütő András, Kossuth-díjas erdélyi magyar író, dr. Szénássy Zoltán tanár-helytörténész, Blaskovics József turkológus, Janics Kálmán író, a Hontalanság évei című könyv szerzője is szívesen időzött.
Szarka Erzsébet a szenci gimnáziumban tett érettségi vizsgát, majd Budapesten, a Magyar Testnevelési Főiskolán folytatta tanulmányait, amit a II. világháború miatt félbe kellett szakítania. 1944 októberében férjhez ment Vavrik Gyula orvoshoz. A háború idején férje mellett, egy kórházvonaton ápolónőként dolgozott. 1946 és 1961 között férjével Perbetén éltek, ahol a körorvos szakvéleményeivel (olykor saját életük veszélyeztetésével!) több helyi lakos kitelepítését akadályozta meg. Erzsike 1949-ben fogász szakvizsgát tett Pozsonyban. 1963-tól 1979-ig (nyugdíjba vonulásáig) a komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium fogásza volt, aki nemcsak a diákok fogazatának, hanem magyarságtudatu(n)k erősítésének és kulturális értékek iránti érdeklődésü(n)k felkeltésének is szentelt időt.
Tartalmas előadásokat írt a Komáromi Múzeumbarátok Köre számára, és a Harmos Károly Képzőművészeti Kör tagjaként is tevékenykedett. Szívesen vett részt képzőművészeti tanfolyamokon és alkotótáborokban. Főleg tájképeket festett, amelyeken a mátyusföldi és csallóközi táj szépségeit örökítette meg.
A műveit 1967-től számos csoportos kiállításon bemutatták, 1975-től pedig azokat nemcsak idehaza, hanem Magyarországon, Németországban, Angliában és Svédországban is kiállították. Az életéről további részletek a cikk alatti fotógalériában olvashatók.
A még szűk két hétig szemrevételezhető emlékkiállítás megnyitóján a festőművész ifjabb lánya, Klimákné Vavrik Erzsébet (1947) vett részt a családtagjaival, a Münchenben élő Éva nővére (1945) most személyesen nem, csak lélekben tudott a körünkben lenni. A vendégeket Paterka Pál a Duna Menti Múzeum igazgatója üdvözölte, majd a vallásos alkotóval egykor közeli kapcsolatban álló Fazekas Zsuzsanna református lelkipásztort kérte fel az ünnepi beszéde megtartására.
Akinek módjában volt őt személyesen is ismerni, beszélgetni vele, tűpontos megjegyzéseivel, kategorikus tanácsaival nem lehetett birokra kelni. Tartása, karakánsága elpecsételő volt. Ha hátranézett, családfáját rakva össze, mesélt templomépítő ősökről, végvári hősökről, akik a vártán állottak, és népet, nemzetet védtek. De olyankor sem az emberi büszkeség, hanem az Isten iránti hála jellemezte” – hangzott a tiszteletesasszony szívhez-észhez szóló visszaemlékezése.
Majd az emlékkiállítás kurátora, Szabó Csekei Tímea múzeumi művészettörténész ismertette a festőművész életútját és a tárlat részleteit.
– tudtuk meg egyebek mellett.
Felhívta a látogatók figyelmét az alkotó olajképeire, akvarelljeire, tollrajzaira, fotókkal illusztrált életrajzára, a hajdani kedvenc bútordarabjait, személyes tárgyait tartalmazó „Vavrik Szarka – szalonra”, továbbá az 1980-as években tűzzománcból készült nemesi címerekre, melyek a szenvedélyes családfakutatása lenyomatai, valamint Vavrik Gyula büsztjéra, mely egy közeli barát, RJ alkotása és egyebekre. Megemlítette, hogy Éva lánya az egyik hazalátogatása során egy festőtanfolyamra szóló ajándékutalvánnyal lepte meg az édesanyját. Az ott készült Színkompozíciókból szintén kiállítottak egy sorozatot, ami azt bizonyítja, hogy Erzsi néni még 78 évesen is kísérletezett a különféle művészeti technikákkal és stílusokkal…
Az emlékkiállítás megnyitó ünnepségén Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja és a Komáromi Művészeti Alapiskola művésztanár házaspárja, Fekete Éva (zongora) és Vince (hegedű) közreműködött. Amíg arra lehetőség van, érdemes hosszabb időre visszatérni az emeleti kiállítóterembe – a szeretet és nyugalom oázisára, s belefeledkezni a látványba. Megfogadva Erzsi néni jótanácsát, amellyel az örökös rohanásban levőket csendesítette: ”Ne rohanj, ülj már le, várd meg a lelkedet! Mert így lelketlenül futsz csak…”.
