2013. október 14., 19:29

Bolgár-magyar képzőművészek kiállítása nyílik Pozsonyban

POZSONY. Párbeszéd II. címmel olyan képző- és iparművészek munkáit láthatja keddtől a közönség a Pozsonyi Magyar Intézetben, akiket bolgár származásuk, illetve Magyarországon vagy Bulgáriában folytatott művészeti tanulmányaik kötnek össze.
A tárlat előzményeként Budapesten volt Párbeszéd I. címmel rokonkiállítás. A tárlatot Vladimirova Milena festőművész, a magyarországi Bolgár Kulturális Fórum Egyesület elnöke nyitja meg Pozsonyban. Vladimirova Milena erre az alkalomra festette Rapszódia című képét - mondta el az MTI-nek Tóth Éva, a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársa.

Maevszka Koncz Borjana két kiállított képe, a Teremtő erő és a Női erő a művésszé válás és a művészi lét felfedezésének folyamatát mutatja be. A női szépség tekintélyt parancsoló erejéről szólnak Gendova Miroljuba Reggel is szép című képei. Lukács Péter révén a számítógépes grafika is helyet kapott a festmények között, ezen egy csodaország bejáratát vázolja fel. Szárencsev Károly Téli Holdjának fénye békés éjjeli nyugalmat áraszt - sorolta a munkatárs.

A megnyitót követően Adrian Harabaru 23 éves moldovai gordonkaművész ad koncertet, az esten Badoi Daniela román művész működik közre zongorán. Harabaru az idei bukaresti Magyar Zenei Fesztivál második helyezettje volt, jutalomként nyerte el a pozsonyi koncertezést. A műsoron Johannes Brahms e-moll szonáta, Bohuslav Martinu Variációk egy szlovák témára, Kurtág György Jelek - Perényi Miklósnak, George Enescu Szonáta és Popper Dávid Concert polonaise című műve szerepel.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.