2014. november 12., 10:02

Berecz András, Ferenczi György, a Csík és az Ökrös zenekar a III. Fonográf Fesztiválon

RÉVKOMÁROM. Harmadízben rendezi meg november 21-23-án a Fonográf Fesztivált Révkomáromban Lakatos Róbert brácsaművész, a Kassai Thália Színház zenei vezetője. Több élvonalbeli magyar zenész koncertjén kívül a III. Potta Géza Prímásversenynek is helyet ad majd a felváltva több helyszínen zajló rendezvény, amelynek portálunk a médiapartnere.
201411111957370.csik01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

 

A Fonográf Fesztivál a helyi RÉVben - A Magyar Kultúra Házában több mint egy évtizede zajló Rév Fesztiválból nőtte ki magát.

„Fekete Gábor, a RÉV tulajdonosa segítőtársaival együtt éveken át megrendezte a Rév Fesztivált, amely szervezését a későbbiekben átmenetileg én vállaltam. Manapság már nem egy-egy hétvégi fesztivál zajlik náluk, hanem egész évben több alkalommal helyet adnak a különféle zenei produkcióknak. Eközben én 2012 óta minden évben Farkas Józseffel, a „Fölszállott a páva“ volt producerével együtt megtartom a háromnapos Fonográf Fesztivált, amely keretében kerül sor a Potta Géza Prímásversenyre is“ – tájékoztatta a Hírek.sk-t az előzményekről Lakatos Róbert.

A továbbiakban elmondta, hogy az általa és Gál Tamás színművész által idén immár negyedik éve megrendezett Kútfeszten elsősorban a felvidéki művészeknek nyújtanak fellépési lehetőségeket, és arra minden évben csak egy-egy magyarországi vendégművészt hívnak meg. A Fonográf Fesztiválon viszont az élvonalbeli, ám a médiából gyakran mégis kiszoruló magyar zenészek, együttesek szerepelhetnek.

„Ezen a fesztiválon a népzenéből építkező, sajátos produkciókat létrehozni képes művészek szórakoztatják a közönséget. Például ilyen az idei sztárvendégünknek számító Csík zenekar is, amely tagjai annak ellenére, hogy már világzenét játszanak, népzenészeknek vallják magukat. A tavalyi Fonográf Fesztiválon a Rév zenekarral együtt tartott gálaműsoromra sok művészbarátomat meghívtam. Velünk lépett fel Malek Andrea, Pál István Szalonna, Agócs Gergő, Gál Tamás, Emmer Péter, Rácz Csaba és az Ante Portas kamarazenekar. A népzenei alapokra épülő világzenét játszó Cimbaliband együttes is koncertezett nálunk, míg az előző fesztiválunkon a többi között Lajkó Félixnek is tapsolhatott a révkomáromi közönség“ – említett néhányat a fesztivál szereplői közül a főszervező.

A hagyományokhoz híven idén is színházi produkcióval kezdődik a „Fonográf”. November 21-én, pénteken 19 órától a Kiss Szilvia-Gál Tamás színművész-házaspár Csavar Színháza a helyi Matica-házban mutatja be Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc „Ibusár” című darabját, amelyben Molnár Szendi Xénia színművész és két zenész (Lakatos Róbert-hegedű és Madarász András-zongora) is közreműködik.

„Aznap 21 órától a Révben Berecz András, Kossuth-díjas eladóművész ez alkalommal nem mesélni, hanem énekelni fog, hiszen a pályafutását énekesként kezdte, majd az egész világot bejárta az Ökrös együttessel. Tudvalevő, hogy sokáig a Muzsikás mellett az Ökrös együttes volt az a meghatározó zenekar, amelynek a zenéjén nőttem fel én is. Nos, a banda az utóbbi sok évnyi kihagyás után tavaly ismét koncertezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián. Akkor jött az ötlet, hogy Berecz Andrást az Ökrössel együtt meg kell hívni Révkomáromba. Mivel elfogadták a meghívásunkat, a felvidéki közönségnek egy nagyszerű produkcióban lehet majd része. Végül aznap a 22 órakor kezdődő táncházba várjuk a táncot ropni vágyókat!” – mondta a „fesztivál motorja”, Lakatos Róbert.  
 

Szombaton két különleges produkciót élvezhetnek mindazok, akik 18 órakor helyet foglalnak a városi művelődési központ (vmk) nagytermében.

„Hat órától a magyarországi Ferenczi György és a Rackajam zenekar tart lemezbemutató koncertet, amely anyagát a háromhetes amerikai koncertturnéjuk során vették fel. Ferenczi felettébb tehetséges szájharmonikásként kezdte a pályafutását, tudomásom szerint ilyen minőségében már világversenyt is nyert. Egy sajátos zenei stílust alakított ki: a magyar népzenét ötvözi az amerikai folklórral, ezzel különleges, nagyon fülbemászó, egyedi hangzást teremtve. Hét órakor pedig szintén a vmk-ban a Csík zenekar az „Amit a szívedben rejtesz” címen idén májusban megjelenő lemezének az anyagát mutatja be. Nagy megtisztelés számomra, hogy aznap is együtt léphetek fel a Csíkkal, akárcsak majd az év végi nagykoncertjükön, ahol Rúzsa Magdi mellett én leszek a másik vendégük” – ecsetelte a fesztivál 2. napjának tervezett műsorát a révkomáromi brácsaművész.

A vasárnapi program fénypontját majd a szintén harmadszor megrendezendő Potta Géza Prímásverseny ünnepélyes eredményhirdetése képezi, amely a pozsonyi Pacora Trio fellépésével párosul a Révben.

„Potta Géza prímás (1933-2008) egy Kassához közeli községben, Abaújszinán (Seòa) élt. A hagyományos muzsika egyik meghatározó egyénisége volt, akinek a zenéjét mindmáig nagyon sokan játsszák. Én is rengeteget tanultam tőle, miközben vele muzsikálhattam. Prímásként egy lenyűgöző jelenségnek számított a színpadon, aki a koncerteken azonnal a figyelem központjába került. A róla elnevezett prímásversenyünkön is az számít fő szempontnak, hogy melyik prímás hogyan tud érvényesülni – egyedi jelenséggé válni a színpadon, miként tudja vezetni a zenekart. Várjuk a 16 év feletti prímások jelentkezését, felső korhatárt nem szabtunk meg! A bíráló bizottságban a már említett Pál István Szalonna, Agócs Gergely és én kaptam helyet. Mivel többen szinte az utolsó percekben szoktak jelentkezni a versenyre, egészen november 23-ig, vasárnapig benevezhetnek a prímástehetségek. A verseny győztese pénzjutalomban és koncertfellépési lehetőségben részesül. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 16 órakor, a Pacora Trio koncertje előtt kerül sor. Erről az együttesről tudni kell, hogy szintén egy sajátos stílust alakított ki: cimbalom, hegedű és nagybőgő szólal meg magas szinten a szlovák csapat virtuóz és szellemes produkciója során. Az ő játékukat is érdemes lesz meghallgatni“ – magyarázta a főszervező.

Végül Lakatos Róbert portálunkon keresztül is köszönetet mondott a III. Fonográf Fesztivál anyagi támogatóinak: az SZK Kormányhivatalának, a Nemzeti Kulturális Alapnak és Komárom városának. Hozzáfűzte: „A vasárnapi műsorunk ingyenes lesz, a többire viszont belépőjegyet árusítunk. A kapott anyagi támogatás ugyanis nem bizonyul elegendőnek a fesztiválköltségek fedezéséhez, jegybevételre is szükségünk van. Elővételben kaphatók belépők a helyi Madách és Diderot könyvesboltban, továbbá a két szombati koncertre a vmk-ban. Tény, hogy minél magasabb szintű kulturális műsorokat hozunk a fesztiválra, azok annál több pénzbe kerülnek, ám a színvonalból a továbbiakban sem szeretnénk engedni“.
201411111957370.csik01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.