2018. február 2., 19:15

Benyújtották a dunai limes világörökségi pályázatát

A Római Birodalom egykori határainak, a dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására Magyarország - Szlovákiával, Ausztriával és Németországgal közösen - benyújtotta a nevezését az UNESCÓ-hoz, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez - jelentette be a pénteki budapesti sajtótájékoztatón Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára.
201802021717540.romailimes3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában


Az államtitkár kiemelte: a négy ország nevezését Magyarország koordinálja Visy Zsolt miniszteri biztos vezetésével. A január 31-én beadott pályázat 98 helyszínt foglal magába, a Dunának mintegy 1500 kilométeres szakaszán fekvő helyszíneket érint. Magyarországon 65 világörökségi helyszín várható.

A közös nevezésről szavazással dönt az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2019 júniusában. A római limeshez kapcsolódó világörökségi pályázat gondolata és előkészítése csaknem 17 éve kezdődött el. A pályázat komoly fejlődési és idegenforgalmi lehetőséget jelenthet a régiónak.


A magyar  kormány a gazdasági-informatikai operatív programból külön támogatást is biztosított a világörökségi, valamint az arra várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére: a Balaton-felvidéki kultúrtáj - mint várományos helyszín - 3 milliárd forintos támogatást, a Fertő-táj világörökségi helyszín 400 millió forint, Hollókő község önkormányzata több mint egymilliárd forintot, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága 950 milliós támogatást kapott. Tokajra, a tokaji kultúrtáj fejlesztésére 3,4 milliárd forintos támogatást, a pécsi világörökségi negyed fejlesztésére 900 millió forintos támogatást ad a kormányzat európai uniós forrásokból.

Magyarország 1985-ben csatlakozott az UNESCO világörökségi egyezményhez, 1987-ben a budapesti Duna-partok, valamint a budai várnegyed vált világörökségi helyszínné, majd ez az Andrássy úttal, 2002-ben a Hősök terével bővült ki. 1987-ben Hollókő-újfalu, 1995-ben Szlovákiával közösen az Aggteleki Karszt barlangjai, utoljára 2002-ben Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék került fel az UNESCO világörökségi jegyzékére.

Visy Zsolt miniszteri biztos hangsúlyozta, 150 millió forintos állami keretből ebben az évben elkészül az összes helyszínnek a kitáblázása többnyelvű feliratokkal, képekkel és információkkal.


Négy külön pályázatból állt össze az egységes pályamű. "Annak idején a limes elválasztotta a római birodalom területét az úgynevezett barbár területektől, jelenleg pedig összekapcsolja mindazokat az országokat, amelyek ebben a világörökségi nevezési folyamatban részt vesznek" - hangsúlyozta a miniszteri biztos.

201802021717540.romailimes3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.