2013. március 8., 13:11

Az együttműködés elmélyítéséről tárgyalt a szlovák és a magyar oktatási államtitkár

BUDAPEST. A műszaki és a természettudományos oktatásban, valamint a gyakorlati képzésben való együttműködés lehetőségeiről volt szó a többi között Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Štefan Chudoba államtitkár pénteki budapesti megbeszélésén.

Hoffmann Rózsa a találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: folytatták azt a párbeszédet, amelyet megkezdtek a vegyes bizottság ülésén, és sorba vették azokat a témákat, amelyek a két ország oktatási, tudományos kapcsolataiban fontosak, különös tekintettel a nemzetiségi, kisebbségi kérdésekre. Szakmai eszmecsere folyt, vita nincs a felek között - fogalmazott a köznevelési államtitkár, jó hangulatúnak nevezve a találkozót.

Tájékoztatása szerint a többi között arról ejtettek szót, hogyan lehetne az eddigi együttműködést még szorosabbá tenni, és áttekintették több közös - a köznevelésben, a szakképzésben, illetve a felsőoktatásban megvalósítható - projekt lehetőségét.

Hoffmann Rózsa kiemelte a műszaki és természettudományos oktatás és a gyakorlati képzés erősítését, amelyet a szlovák államtitkár szintén támogatott. Kitért arra: a révkomáromi Selye János Egyetem ügyében a magyar fél várhatóan tud olyan humánerőforrás-segítséget nyújtani, hogy az akkreditáció sikeres legyen. Megjegyezte: a pénteki találkozó nem írja felül a vegyes bizottság napirendjét, inkább kiegészítette és árnyalta.

Štefan Chudoba államtitkár a partnerségi kapcsolatok építését és a nemzetközi együttműködésbe való bekapcsolódást hangsúlyozta. Hozzátette: azzal a javaslattal érkezett, hogy különösen az egyetemeken és a szakképzés területén működjenek együtt. Felvetette továbbá, hogy az európai Duna-stratégia keretében a német és az osztrák féllel együtt jelöljenek ki projekttémákat.

A szlovák államtitkár magyarországi látogatása során felkeresi a budapesti szlovák iskolát is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.